könyvdaráló

Száz évvel ezelőtt meg lehetett-e volna jósolni, hogy mit hoz a XX. század? Nem. Ki gondolta volna Hitler hatalomra-kerülését, pláne az ebből következő milliónyi áldozatot követelő világháborút? Hogyan lehetett volna akárcsak megsejteni Sztálin terrorját, a csillagháborús programot vagy a ’90-es évek rendszerváltási hullámát? Világos, hogy a jövendőmondás nem a komoly emberek foglalatossága. Mert a jövő kiszámíthatatlan.

 

Kiszámíthatatlan? 100 évvel ezelőtt Németország egy bizonytalan biztonsági helyzetben lévő, friss, nagy erejű országként (az 1871-es egyesítés után) értelemszerűen újra akarta keverni az európai kártyákat. Elképzelhető volt, hogy ez egy nagy háborúval jár, sokan figyelmeztettek is erre. Az addig soha nem látott pusztítás mértéke persze meglepő (már az első VH is!), de ha a technikai feltételeket is figyelembe vesszük (pl dinamit, repülés), valamit azért lehetett sejteni az elkövetkezőkből. Csakúgy az USA és Oroszország felemelkedését és rivalizálását. Tocqueville és Nietzsche is beszélt erről, hogy csak a két legismertebbet említsük. A gazdaság ciklikus, a technikai fejlődés fő iránya látható, a népesedés viszonylag kiszámítható, úgyhogy értő ember kis szerencsével még ezek hullámzását is be tudja kombinálni a képletbe.

 

Tehát jósolni nem tudunk, de azért a körvonalak fölrajzolhatóak – legalábbis ezt állítja a magyar származású, sőt Magyarországon született George Friedman, aki egyébként főállásban foglalkozik geopolitikával, mint a STRATFOR nevű „private intelligence corporation” alapítója és főnöke.

 

Hogy alakulnak ezek a körvonalak a következő 100 évben? A kínai menetelés megtorpan, Oroszország még egy ideig erősödik, de egyik sem tudja megszorítani az Egyesült Államokat. Az USA szuperhatalomként őrködik a világ tengerei fölött és a világűrben, jó ideig senki nem gondolhat a kihívására. Később Japán, Törökország és Lengyelország robbant ki óriáskonfliktust, ahol újra az USA diadalmaskodik. Az aranykornak Mexikó vethet véget, mert az USA bevándorlási politikája, népesedésarányai és történelme olyan helyzetet teremt, hogy az Egyesült Államoknak fel kell adnia a most stabilnak tűnő déli területeit. Ezzel elkezdődik a Mexikó évszázada, a XXII. század.

 

Így röviden összefoglalva fantáziálásnak tűnik, 280 oldalon kifejtve viszont minimum elgondolkodtató. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a XX. század történései nem csak egy 1900-ban élő hétköznapi embernek lettek volna elképzelhetetlenek, hanem ha őszinték vagyunk magunkhoz, így utólag is hihetetlenek (pedig tudjuk jól, hogy megtörténtek: fasizmus, szocializmus, japán csoda, holdraszállás, internet, autóipar, relativitás, magfizika, klónozás, harmadakkora Magyarország - mindenki tud ezernyi példát), akkor a leírás már nem is olyan mese-jellegű.

 

Friedman komolyan gondolja, de nem csinál hülyét magából. Tisztában van vele, hogy ez csak egy a sokfajta lehetséges jövőből és az előre nem látható egyszeri események nagyot fordíthatnak a történelem menetén (erről majd inkább Nassim Nicholas Taleb: The Black Swan könyvének recenziójakor, egyszer, ha majd sorra kerül az is), s azt mondja, büszke lenne, ha a leírtak legalább egy része megvalósulna.

 

A könyv nem kristálygömb. Gondolkodás a jövőről. Mert a gondolkodó ember szeret a jövőről gondolkodni. Talán az is igaz, hogy a következményeket mérlegelve óhatatlanul jobban megismerjük, átlátjuk a jelenünket. De a kötet igaz értéke nem ez. Úgy láttatja a világot, ahogy innen Magyarországról mi sohasem látjuk. Mások a nagyságrendek, más a horizont. Itthon valahogy mindig csak a következő évi adótörvényekig vagy következő országgyűlési választásokig tekintünk. Friedman történelmet lát (amiben Magyarország nem is jár olyan rosszul, legalábbis ez derül ki abból a néhány mondatból, amiben előkerül), a maga teljes egészében.

 

A könyv hibája (azon túl, hogy néhol kicsit unalmasan magyaráz), hogy bizonyos aspektusokat egyszerűen nem vesz figyelembe. Nekem úgy tűnik, jelenleg minden eddiginél nagyobb befolyása van a pénzgazdaságnak és minden eddiginél nagyobb befolyása lesz az öko-szempontoknak. Ezek alakulása alapvetően irányíthatják a világ forgását. Lehet persze, hogy ebben én tévedek. Majd unokáink eldöntik. Száz év múlva, 2111-ben.