Robert E. Kaplan, Robert B. Kaiser:
Fear Your Strengths
ISBN: 978-1-60994-904-4
kemény kötés, 116 oldal, 15X22 cm, angol nyelvű
2013
olvasási élmény: 3/5 (rendben van, érdemes olvasni annak, aki szereti az ilyet)
A menedzser-könyvek műfaja külön világ, saját szabályokkal. Egy nagyon egyszerű gondolat köré már simán lehet könyvet köríteni, sőt illik is. What you are best at, could be your biggest problem – ez az alcím (azaz: az lehet a legnagyobb gyengeséged, amiben a legerősebb vagy) és ha teljesen őszinték akarunk lenni, ez el is mond mindent, amit érdemes a témáról tudni. Vagyis egyetlen mondat elég egy teljes könyv helyett. Mondanám, hogy világrekord, de nem az, mert ahogy az előbb írtam: a menedzsment-irodalomban más szabályok működnek.
A két szerző egyébként nagy gyakorlattal rendelkező vezetési tanácsadó, szabadalmaztatott saját menedzsment-értékelési módszertannal. Nem hülyék, nem hülyeség, amit írnak és így a könyv sem értéktelen. Inkább arról van szó, hogy az egy mondatos lényeg hordozza az üzenet 90%-át, a könyv többi része pedig csak a maradékot.
Hegyeket lehetne összehordani azokból a könyvekből, amik a gyengeségeink feltérképezéséről, megismeréséről, kezeléséről szólnak. Ha az erősségekről esik szó, akkor leginkább az a téma, hogy hogyan lehetne őket még jobban kiaknázni. A két Robert mást mond: Az egyik leggyakoribb, legkezelhetetlenebb és leginkább elhanyagolt gyengeség az erősség túlpörgetése. Amikor valamiben jók vagyunk, de ahogy alkalmazzuk, túl sok.
Legegyszerűbb, legjobban érthető példa, ha keményen, következetesen, precízen számonkérjük a kiosztott feladatokat (irányítással nem foglalkozó emberek most felsóhajtanak: „dehát ez alapvető!", de a gyakorlat azt mutatja, hogy nagy erény, sőt külön tehetség kell hozzá). Rend lesz körülöttünk és halad a munka, de ha túlzásba visszük a keménységet, az árt a működésnek, csökkenti a hatékonyságot. Hogy mennyire így van, nem is kell egyből bonyolult, sokszáz fős cégre, vagy akár csak 5-8 fős adminisztrációs csapatra gondolnunk a modellezéshez, hanem elég az iskolás gyerek házifeladatra-szoktatását felhoznunk.
Vagyis hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ez vagy az a tulajdonságunk hozta meg a sikert és nem vesszük észre, hogy pont a túlerőltetése gátol meg minket abban, hogy továbblépjünk.
Szép felvetés, de mit sem ér, ha nem ábrázoljuk grafikonokon. Ez a kettesszámú műfaji jellemző. Robertjeink hálós ábráinak két fő tengelye az erőszakos-megengedő és a stratégiai-operatív irányok mentén feszül ki, beszorítva egy csomó minden mást is. Az ideális vezető kiegyensúlyozott (és ettől sokoldalú, a könyv egyik kulcsszava a „versatility"), egyik tengely mentén sem mászik el – ilyen természetesen nincs, csak közelíteni lehet. A "hogyan érjük el"-re is kapunk néhány ötletet, de a legfontosabb a probléma felismerése és az elfogadása.
Ami egy újabb műfajbeli jellemzőhöz visz minket. A menedzser általában az átlagnál magabiztosabb, önfejűbb, büszkébb és kevélyebb (ez utóbbi kettő a parasztbölcsesség ellenére jó tulajdonság - ebből is látszik, hogy változik a világ). Miért hinné el bárkinek, hogy nem jól csinál valamit? Miért hajolna meg az elméleti tanácsadók előtt? Mit tudnak azok a valós működésről? És igen, pontosan ez a menedzsment-könyvek nagy korlátja. Ha olvassuk, értjük és komolyan is vesszük őket, akkor is hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy pont ránk nem vonatkozik. Ami egyébként igen valószínűtlen. Az említett hálós ábrába persze az elutasító-befogadó (declares-listens) ellentét is belefért, talán pont ezért.
