Brian W. Aldiss:
Szuperállam
ISBN: 978-615-5158-22-3
puha kötés, 260 oldal, 15X21 cm
2013 (eredeti angol nyelvű kiadás: 2003)
olvasási élmény: 1/5 (elképesztő, hogy ezt is kiadta valaki)
„Cikázó villámok szaggatta, sötét fellegek gyülekeztek az északi hegyek fölött. A völgyben azonban vidám eseményhez illően oly tunyán terült szét a napfény, mint tejszín a köcsögben."
Ez a könyv legelső bekezdése és ennek a végén nyilallt belém, hogy na nem, ezt az izét nem nekem találták ki, most kéne abbahagynom. Borzalom. Maga az egész kép, de valószínűleg még a fordítás is rátesz. Csakhát a paraméterek kedvezőek: nagy betűs, kisalakú, 260 oldal, szellős sorokkal. Meg egy kis sci-fi tényleg jó lenne, úgyhogy engedtem a csábításnak. Gyorsan végzek vele, aztán majd találok valami jobbat.
4 hónapig birkóztam a könyvvel, mert hetekig a kezembe sem vettem, olyan lehangoló minden egyes újabb oldal. Aldiss talán nagy író, ahogy a borítón is jelzik. Oké, elhiszem (hiszékeny vagyok). Az volt valaha. De úgy tűnik, mostanra már abba kellett volna hagynia, csakhogy... kényszerítik. De erről később.
Először is tisztázni kell, hogy EZ NEM SCI-FI. Én vagyok a hülye, hogy azt vártam? Végigolvasás után vettem észre, hogy az ajánlószöveg tényleg nem is állít ilyet. A borítórajz ugyan becsapós lehet, persze nem mondhatom, hogy nem hallotta elégszer a „never judge a book by its cover" mondást. Tanulságos egyébként, hogy attól, mert a jövőben játszódik, van benne űrhajózás és vannak benne androidok, még nem lesz tudományos-fantasztikum.
Világos, ettől még lehetne jó könyv, nem ez a baj. Sci-fit vártam, ezért eleve csalódás, de még bezárhattam volna úgy, hogy „na de nem volt rossz". Rossz volt.
A nyitómondat (szerzői ajánló) szerint a kötet nem más, mint „jelenetek egy (reményeim szerint) leendő filmből". Egymással alig-alig összefüggő, erőltetett és buta párbeszédekből álló, izgalmat vagy érdekességet nélkülöző, elcsépelt kliséket felvonultató blokkok. Rengeteg szereplő. Ha mindenkit meg akartam volna jegyezni, jegyzetelnem kellett volna. Különösen, hogy társadalmi státuszukat,foglalkozásukat és egy-egy vágyukat kivéve megkülönböztethetetlenek mind. Nem azért, mert ugyanolyanok, csak az előbbieken kívül nem tudunk meg róluk mást. Jellemek? Na itt ilyen nincs, persze igaz, hogy nem is lenne rá hely.
A történet (bocsánat a kifejezésért, az nincs - ahogy fent írtam) a közeljövő Európai Uniójában játszódik. Innen a cím: Szuperállam. Azt hiszem, a rövid képek felvillantásával Aldiss (szándéka szerint) megpróbál átfogó panorámát adni a társadalomról, rázoomolva egy-egy szereplőre. Mondhatjuk, hogy szellemes akar lenni. De gyenge. Nem a jövőt és a szuperállamot figurázza ki, hanem... Nem is tudom, az embereket? A mindenkori embereket? Hát ha ez volt a szándék, akkor nem sikerült. Jópofa a két amatőr, az elnök életére törő, végül egymást leszúró bérgyilkos; a szerelemmel végződő emberrablás; az egész Unióban egyes-egyedül az elnök által akart (és végül el is indított) háború ötlete; az űrexpedíció által talált idegen lények vacsoraként való felhasználása (mert kifogyott az űrhajóban az élelem); az idiótán masírozó támadó haderő; és sorolhatnám. De kevés ahhoz, hogy értelmezhető és élvezhető regény kerekedjen belőle.
Mondjuk, hogy Aldiss ilyet akart. Legyen ez egy stílus. Nem klasszikus, hanem haladó. Nem paródia, de majdnem. Csakhogy a megvalósítás nemcsak nem szórakoztató, hanem klisékkel teli, unalmas, helyenként idegesítő és semmiképpen sem okos.
Azt végképp nem értem, hogy minek kell szánalmas módon teletenni sexualitással. Egy öregember betegesen képzelődik (Aldiss idén 89 lesz, a könyv írásakor 77 körül volt)? Igazából visszataszító, ha így nézem. Általában az egész regényről elmondható, hogy jobban hasonlít egy tizenéves első próbálkozásához, mint egy sokat látott öreg mesterművéhez. Nagyon remélem, hogy film nem lesz belőle. Persze lehet, mert...
Az egészben a legmegdöbbentőbb a belülre, a könyv adataihoz beszúrt, az EU zászló és a mögé biggyesztett „Kultúra" szó alatt feltűntetett információ: „Az Európai Bizottság támogatást nyújtott ennek a projektnek a költségeihez." Szeretném azt hinni, hogy ez is csak egy gyenge vicc, de nem úgy tűnik. Tehát Európa legjobbjának mondott sci-fi íróját támogatja az EU, mert az nem tudja magát eladni? Nonszensz. Ráadásul pont ezt a szánalmas kísérletet? Csak azért, mert az a címe, hogy Szuperállam?
És ekkor eszembe jutott, hogy Aldiss talán nem is akarta megírni ezt az izét. Vagy ha igen, nem is akarta kiadni. Csak a menedzsere pénzt szerzett rá. Talán csak a leütésszámra fizették. Persze lehet, hogy nem az író, csak a kiadók profitáltak a támogatásból. Vagy csak a magyar kiadó volt olyan ügyes, hogy pénzt kapott Brüsszeltől? A rövid feliratból nem derül ki. Akárhogyis, ezt hívják Európában kultúrafinanszírozásnak. Szánalmas. Nem is merem továbbgondolni.
