Reza Aslan:
Zealot
ISBN: 978-1-4000-6922-4
kemény kötés, 332 oldal, 16X24 cm, angol nyelvű
2013
olvasási élmény: 3/5 (rendben van, érdemes olvasni annak, aki szereti az ilyet)
Hogyan lett a „betölteni jöttem a törvényt, nem eltörölni” jelszóból „eltörölni jöttem, nem betölteni”? Azaz mit szólna Jézus, ha látná a mai kereszténység tanításait? Ráismerne? Egyáltalán, milyen lehetett az igazi, hús-vér Jézus? Mi marad, ha az utólag rápakolt mázat leolvasztjuk? Ha megszabadítjuk a mítoszoktól.
Reza Aslan nekiállt és nyomozott, gondolkodott, kombinált. A könyv az elmúlt egy évben rengeteg dühös kritikát kapott (és még nincs vége), de hát ez egy ilyen téma. Vannak, akik magát a kérdésfelvetést is személyes támadásnak veszik, hiszen gondolkodni bűnös dolog, legalábbis bizonyos témákról. Persze még mindig jobban állunk, mintha Mohamedről készülne ilyen iromány, úgyhogy szégyenkezésre nincs ok.
Nem állítom, hogy a Zealot logikája tudományosan megfellebbezhetetlen, még csak azt sem, hogy jól alátámasztható, igaz, ez utóbbit a szerző szeretné velük elhitetni. Mondjuk úgy, ez is egy Jézus-kép, sőt elég hihető, ráadásul szórakoztatóan, könnyen olvashatóan előadva. Reza Aslan írni tud, az egyszer biztos. A többi meg hit kérdése, ugye.
Jézus a messiás. Nem mintha nem lett volna minden sarkon egy hasonló azokban az időkben. Zavaros korszak, átalakuló politikai és megrendülő vallási rendszerrel, római elnyomással, forradalmakkal, ahol a tömeges kivégzések mindennaposak. A zsidó nép várja a megjövedőlt felszabadítót, hogy valaki végre rendet tegyen. A kereslet megteremti a maga kínálatát, önjelöltek vagy nem, mindenesetre sorba érkeznek a megváltók, csakhogy kereszten vagy simán csak lándzsahegyen végezzék. Róma nem tréfál, keményen bánik a lázadókkal. Mert szó sincs arról, hogy a messiás valami földöntúli életet, bűnökből való szabadulást, free-for-all mennyországot ígérjen, esetleg hit általi üdvözülést. A program sokkal evilágibb: Róma kiűzése, Izráel 12 törzsének egyesítése, igazság a népnek. Politikai agenda. A szegénységből jövő Jézus is nagyon hasonló, de még többet ígér. A gazdagok bukását, a nyomorgók felemelkedését. A főpapság megtörését. Ez (és nem más, nem valami túlvilági) lesz a próféciák beteljesülése, Isten királyságának eljövetele. Tanítványokat gyűjt, tömegeket mozgat, lázít. Reza Aslan Jézusa nacionalista forradalmár, népi politikus. Maga soha sem mondja, hogy Isten fia lenne, sőt, következetesen az „ember fiának” nevezi magát (ami azért többet jelent, mint amit elsőre gondolnánk, de semmiképpen sem Istennel való egyezőséget).
Aslan okosan elkerüli a csapdát, ami miatt tényleg bulváros lenne a gondolatmenet. Nem próbálja megmagyarázni a csodákat vagy a feltámadást. Megjegyzi, ezek nem történeti kategóriák. Az az idő a csodák ideje volt. Csodát tenni elismert és jól kifizetődő hivatás volt akkoriban. Jézus persze ingyen gyógyított, sokasította kenyeret és a halat, de nem is a megélhetés (pláne nem a gazdagodás), hanem a figyelemfelhívás, az önigazolás volt a célja. Nem furcsa, hogy soha senki nem vádolta Jézust csalással? Soha nem olvasta rá senki, hogy kuruzsló, hogy a csodák meg sem történtek, hogy hazudik? Ugyanígy a feltámadás. Akik találkoztak a sírból kikelt Jézussal, életük végéig, következetesen, kínzások, megkövezések által nem megtörve, kétség nélkül állították, hogy a mester él.
Vagyis a könyv szerint a csodák akár meg is történhettek, a feltámadás akár igaz is lehet, de a történelmi Jézus megismerése szempontjából ez nem érdekes. Jézus egy paraszti sorból jövő, a zsidó vallási törvényeket tisztelő, valószínűleg írástudatlan, Isten Királyságának evilági eljövetelét hirdető, magát jövendőbeli királyként látó forradalmár volt. Ezért is végezték ki. Feje fölé írva írva a vád: „A zsidók királya”.
Aslan sok, elméletével szembenő igehelyet vesz elő és megmagyarázza, miért is kerültek a szövegbe (akár utólag). Amikor a gyerek Jézus oktatja az írástudókat vagy Pilátus megpróbálja minden tőle telhetőt, hogy megmentse Jézust, de a vérszomjas zsidók mégis halálát akarják. Azt mondja, a Biblia nagy és hosszú történelemmel rendelkező, sokak által írt irodalmi mű, annak minden hibájával és pontatlanságával. A színfalak mögé kell nézni, és látni kell (már ahol lehet) az önellentmondásokat és hazugságokat.
A kereszténység alapjait aztán nem a Jézus által kijelölt utódok (főleg testvére, Jakab) teszi le, hanem a az Pál/Saul (az Újszövetség könyveinek fele róla szól vagy ő írta), aki nem elég, hogy sohasem találkozott a feltámadás előtti Jézussal, hanem azokkal is alig beszélt (ha igen, csak hadakozott), akik viszont találkoztak vele. Úgy tűnik, nem is érdekelte, mit gondolnak azok, akiket Jézus közvetlenül tanított (más autentikus forrás meg nem nagyon volt, az evangéliumok például jóval később keletkeztek), csak a saját, belső ihletéséről beszélt. Így lett Jézusból maga az Isten, így lett Isten Királysága földöntúli, így lett a mindenki számára elérhető hit-által-üdvözülés, így lett a szeretet a legfontosabb. Mindegy, mit is mondott-akart-tett Jézus. Mindegy, hogy a korábbi próféciák soha egy szót sem szóltak arról, hogy a messiásnak meg kell halnia és fel kell támadnia, sőt soha nem beszéltek a szeretet világméretű kisugárzásáról sem. Pál a hagyományokkal szembemenő prédikálása alapvetően szembement Péter, Jakab, János hagyományőrzésével.
Jakabékat elsodorta Róma bosszúja. Pál igehirdetése, hellenizált vallása pedig termékeny talajra talált a nem-zsidók között. I.sz. 325-ben, a mai Törökország területén lévő Nicaeaban a küldöttek egységesítették az alapelveket, többek között döntöttek arról, hogy Jézus maga volt az Isten. Pont. Aki mást mond, azt üldözni kell.
Később, 398-ban, az Újszövetség összeállításakor (micsoda dilemma lehetett - mi kerüljön bele - mi ne!) Jakab (Jézus testvére és kijelölt utóda) levelei közül egyetlen egy, Péter (az első pápának elismert főapostol, első a tizenkettő között) levelei közül kettő, János ( a szeretett tanítvány és az egyház oszlopa) levelei közül három ment át a szűrőn. És Pál? Tizenkét levele került bele, kétszer annyi, mint elvi ellenlábasainak összesen.
Aslan talán egyik észrevétele sem új. A könyv egyszerűen csak szépen sorba veszi az elmúlt évtizedek gondolatait és (néhol önkényesen válogatva, de) megpróbálja alátámasztani történelmi tényekkel, történelmi gondolkodással. Jó könyv? Igen. Botránykönyv? A legkevésbé sem, természetesen. Kritizálható, persze, de én a kritikusokat szeretném kritizálni, mert mai napig él bennem az emlék, hogy nemrég, valamikor a ’90-es években a katolikus egyház tiltakozására a magyar tévé levette a műsoráról az egyébként tök ártalmatlan Krisztus utolsó megkísértését és azt is tudom, hogy voltak idők, amikor itthon a Star Wars filmeket tartották egyházellenesnek, okkultnak egyes vallásos okosok.
A csodák fontosak, a feltámadás példaértékű. Mindegy, hogy megtörténtek-e. A kereszténység a hit általi üdvözülést hirdeti. A tények mások, külön kezelendők. Nem értem, miért számítanának a vallás szempontjából. Talán csak a mai ember görcse, egyszerű, párhuzamosságot felfogni nem tudó gondolkodása, hogy megpróbálja összekötni a kettőt.
A Zealot mostanában jelent meg (a szerintem szerencsétlenül választott Zélóta címmel) magyarul is.
