Edgar Allan Poe:
Die Maske des roten Todes
ISBN 9778-3-7857-4389-8
hangoskönyv, 65 perc, német nyelvű
2010
„olvasási" élmény: 3/5 (rendben van, érdemes „olvasni" annak, aki szereti az ilyet)
Edgar Allan Poe valahogy nem úgy irodalom, mint más klasszikus. Vagányabb. Talán mert horror-mester volt, talán a detektív-történetek miatt. Talán csak azért, mert tizenakárhány éves korunkban így kerül elénk irodalomórán: Holló és halálos inga, miközben előtte-utána Vörösmarty és társai a korosztály számára sokkal kevésbé érdekes és befogadható életműve van terítéken.
Már a halála is ilyen vagány! Igazából gőzünk sincs, mi történt. Hallottam olyat is, hogy éjszaka a kocsmából részegen hazafelé menet elaludt az úttest közepén és átment rajta egy kocsi. Valószínűleg ez sem igaz, mint ahogy a többi sztori is csak hit kérdése. Mai szemmel talán legtanulságosabb verzió, hogy politikai választási erőszakbanda áldozata lett. Akkoriban ilyenek járták az utcát az USA-ban, erőszakkal rávéve az embereket, hogy szavazzanak (akár többször is) a megbízó jelöltre. Aki megtagadta, az rosszul járt. Talán Poe-val is ez történt. Sose tudjuk meg.
A Gruselkabinett rendre kiváló minőségű, könnyen élvezhető hangjátékai visszatérő vendégek a könyvdarálón, a sehova-sem-haladó némettanulásomat próbálják segíteni. EAP először esik áldozatul, valószínűleg nem utoljára.
A cím kicsit megtéveszt, legalábbis nem árul el mindent. Nem egyszerűen a Vörös halál novella a téma, hanem tényleg ügyesen bele lett szőve egy másik Poe-írás is, a Bice-béka. Gondolom a színpadiasság, a hangjáték követelményeinek jobban megfelelés és a kívánatos hossz elérése miatt került erre sor, de a végtermék nem egyszerűen egy hibrid. Az alapvetően szikár és nyers sztorik összeolvasztva sokkal maibbá válnak. Érdekesebbé, modernné. Szinte kifogástalanná. Nincs igazi újraértelmezés, de a dramaturgia olyan, ami elfeledteti az emberrel, hogy 150 éves történetmesélés részese.
