Achdé, Pennac, Benacquista:
Lucky Luke – Magányos Lovasok
ISBN: 9789638853967
puha kötés, 48 oldal, 22X29 cm
2012
olvasási élmény: 3/5 (rendben van, érdemes olvasni annak, aki szereti az ilyet)
Ismét egy képregény a Könyvdarálón. Aki lenézi, ne olvassa. Lucky Luke egyébként (ahogy az már millió helyen elhangzott) Asterix mellett a büszke francia nemzeti kultúra része és mint ilyen, európai érték is. Persze Michelangelo sem tetszik mindenkinek, szóval nyilván ez sem kötelező.
A mostani bejegyzés aktualitását és érdekességét az adja, hogy nem olyan rég, karácsony előtt jött ki ez az album, szinte egyidőben az eredeti francia megjelenéssel. Szokták mondani, hogy Luke és Asterix között az a nagy különbség, hogy Asterixet „apja", Uderzo nem engedi ki a kezei közül. Más nem alkothat gallokat. Ennek egyenes következménye, hogy új album csak sokévente jelenik meg, az is rendre olyan, hogy inkább maradt volna kiadatlan. Az idős Uderzo nyilvánvalóan más világban mozog, más humora és érzékenysége van, mint a régi időkben (meghát akkor is csak rajzolt, nem írt, ugye...). Lucky Luke meg ilyen értelemben szabad préda, de legalábbis önálló életet él. Új, friss, de azért bejáratott szerzők dobják ki gyakorlatilag évente a szintén új, friss anyagokat.
A Pestikönyv egyébként eddig is igyekezett Magyarországra hozni a Lucky-újdonságokat. Elég gyorsak voltak Pinkerton és a Washingtoni férfi albumokkal, de messze nem ennyire, mint most. Impozáns. Gondolom (remélem) jó üzlet és szívet melengető misszió is. A gyorsaság sokat számít, mert a jellemzően kicsi, de stabil tábort alkotó neophil közönség inkább megrendeli külföldről a kötetet, minthogy 4-5-6 vagy még több hónapot várjon rá. És ha már megvan franciául/németül/bocsiul, akkor minek vegyem meg a magyar kiadást is? Szóval örültem ennek a füzetnek, tisztára Európában érzem magam miatta.
És akkor néhány szó a történetről és a rajzokról: Volt olyan időszak (pl a Quebec), amikor a képek eltávolodtak az eredeti stílustól. Pedig ez olyan műfaj, ahol a hagyományok fontosak. A Magányos Lovasok (Cavalier Seul) szerintem kifogástalanul ötvözi a régi, klasszikus Lucky Luke anyagokat és a modern, a rajzokat sokkal szebbé tevő techinkát. Kicsit színesebb, mint a megszokott, de nem is baj. Nem vagyok benne biztos, de mintha a magyar kiadó más nyomdát használna, mint régebben, mert tényleg nagyon tetszetős a végeredmény (a nyomda neve nincs feltűntetve).
A sztori valószínűleg sohasem lesz klasszikus (nem úgy, mint a Postakocsi vagy a Zöldfülű/Málépofa), de elég jó, kifejezetten pörgős, sőt még a poénok színvonala és mennyisége is rendben van. Túl sokat nem árulnék el, talán csak annyi, hogy a Daltonok ezúttal külön utakon járva, egymással versenyezve próbálnak egymillió dollárt összeszedni. Kinek sikerül elsőnek. Én most éreztem először, hogy a két középső testvér is külön létezik, eddig mindig be voltak szorulva Joe és Averell közé. Talán nem lövöm le a poént, ha elárulom, hogy a legvégén a Daltonok egymásnak esnek és a négyoldalú tűzpárbajt még Lucky Luke sem tudja megállítani.
Valószínűleg senki nem hiszi el nekem, de azt gondolom, ezekre az évekre úgy fogunk visszatekinteni, mint a magyar képregénykiadás aranykora. Szinte hallom, hogy most sokan felhördülnek, hogy tudom-e én, mit beszélek. De emberek, rendre jelenik meg itthon a friss Lucky Luke, ez azért valami, nem?
