könyvdaráló

A családi ház falaiban farkasok laknak. Lucy tudja ezt, de senki nem hisz neki. Aztán a farkasok kijönnek a falból és minden a feje tetejére áll.

 

Mesekönyv? Első ránézésre. Egyébként a történet és főleg a rajz talán túl félelmetes ahhoz, hogy igazán kicsik kezébe adjuk. Egy 6-7 éves persze már vagánynak találhatja, más dolog, hogy éjszaka jó eséllyel a falból előmászó állatokról fog álmodni. A könyv igazából a gyereknek megmaradó felnőtteknek szól, akik értik a humorát, fanyarságát, groteszkségét. Akik értékelik a fotókból és rajzokból összeollózott, számítógépen megkevert különleges képeket, az inkább csak ráadásként, kevés mondattal elmesélt, nagyon egyszerű (de mégis élvezhető) történetet.

 

Ha akarjuk, kereshetünk szimbólumokat, kiszólásokat-utalásokat, a körbe-körbe futó ívet, a mélyebb jelentést – a kiadvány alkalmas rá, de érzésem szerint hiba lenne túl sokat belemagyarázni a sztoriba. Az amerikai (értsd itt most: brit) popművészet egyik csodája, amikor önmagán túlmutató jelentést sejtet, pedig a műben ilyen nincs, csak a fogyasztót kényszeríti arra, hogy belelássa. Katarzis-e ez? Jó kérdés.

 

A Farkasok a falban tipikus Gaiman-történet tündérmesével, finom horrorral, emberszerű állatokkal, urban fantasy-vel, befejezetlen befejezéssel. A viszonylag nagy alakú kiadás miatt a rajzok könnyen elvarázsolják az embert.  Gyorsan, kb fél óra alatt túl vagyunk az egészen, s idehaza emiatt biztosan nem sokan akarnak majd pénzt kiadni rá. Mert a közbölcsesség szerint az a jó könyv, ami vastag, az a jó étterem, ahol „nagyok az adagok” és az a jó bútor, amiben „van anyag”. A kötet azoknak készült, akik nem így gondolkoznak, hanem értékelik, ha egy szép kiállítású, egyedi ötletekkel teli kiadvány kerül a kezükbe.

 

A már-már popsztár Gaimant nem kell bemutatni, az elmúlt években jónéhány könyve jelent meg itthon (Amerikai istenek, Csillagpor, Sosehol, Anansi fiúk, stb) és híres Sandman képregény-sorozatának első három kötete is olvasható magyarul. Ez a történet is félreismerhetetlenül hordozza stílusát.

 

Dave McKean is ismerős lehet, bár legtöbben a rajzolókra kevesebbet figyelünk, szóval nem árt leírni, hogy: a magyarul is kapható kiadványok közül McKean alkotta többek között a Sandman borítókat, a Arkham elmegyógyintézet rajzait, a Coraline borítóját. Dream Theater, Alice Cooper, Tori Amos, Buckethead, Counting Crows, Paradise Lost – csak néhány zenekar (előadó), akiknek lemezborítókat készített.

 

A történetből 2006-ban az USA-ban és Angliában színpadra állított gyerekmusical készült. Gaiman immár itthon is olyan népszerű, hogy nem csodálkoznék, ha hamarosan magyarul is láthatnánk a darabot. Ha hosszú előadás lesz, akkor olyanok is elmennek majd rá, akik ezt a könyvet nem veszik meg, elvből.