könyvdaráló

Miért vesz az ember egy tankönyvet a kezébe – sok évvel diplomázás után? Talán azért, mert a terület ezekben az években sokat változott. Talán, mert a világ működéséről szerzett közvetlen tapasztalat után érdekes, hasznos lehet újraolvasni az elméletet, illetve esetünkben az átfogó leírást. Vagy mert annak idején egyáltalán nem volt ilyen tankönyv/tantárgy/szeminárium (vagy csak nem találkoztunk vele) és ezért nem állhatott össze összefüggő kép.

 

A Műegyetem Gazdaságtudományi Karának 2007-es kiadványa négy jól elkülöníthető fejezetre oszlik: önkormányzatok, egészségügy, nyugdíjrendszerek, oktatáspolitika. Mindegyik más szakember nevéhez kötődik, így fejezetenként más a stílus, tartalom, színvonal. Ebből következően lehetetlen a könyv érdemeiről vagy hibáiról összességében beszélni. Nézzük egyesével.

 

Önkormányzatok: Ennek a fejezetnek nyilvánvalóan az a célja, hogy megszűrje az olvasókat. Aki ezen átrágja magát, annak tényleg nagyon erős az érdeklődése a téma iránt és a későbbi akadályokat egész biztosan könnyedén veszi majd. Ha valaki meg akarja tanulni ezt a részt (mert muszáj neki, elvégre ez eredetileg egy tankönyv, tehát biztos van ilyen), akkor kemény feladattal találja szembe magát – néhány okos szerint ettől lesz a diplomának értéke. Nem csak, hogy nehezen olvasható a szövegezés, hanem fölösleges adatok és felsorolások tömege zsúfolódik a néhány oldalra, miközben érdemi, érdekes, hasznos információ alig van. Félek, hogy az önkormányzati rendszerrel kapcsolatos politika a jövőben is gyenge lábakon fog állni, ha a jövő véleményformálói innen tanulják meg a működést.

 

Egészségügy: Meglepően jól összeszedett anyag, pedig az előzőnél jóval összetettebb témát dolgoz fel. Elég érthetően beszél az egészségügyi piac specialitásairól (pl third-party payment, vagyis más fizet, mint aki a szolgáltatást igénybe veszi, ami egy csomó problémát vet fel) és a lehetséges finanszírozási rendszerekről. A gyógyszerpiacról szóló rész többet érdemelne, gondolom terjedelmi korlátok miatt valahol vágni kellett, bár nem értem miért éppen itt. Megtanulhatunk egy jó adag olyan fogalmat, ami nélkül a kapcsolódó vitákat, újságcikkeket alig értenénk (pl: mi is az a HBCS vagy az IBR?). Ez a fejezet olyan, mint amilyenre számít az ember, amikor a könyvet a kezébe veszi.

 

Nyugdíjrendszerek: Hogy a helykitöltésen kívül mi értelme van itt a képleteknek és a grafikonoknak, azt nem tudom. Ezeken kívül ebben a fejezetben nem sok olyan van, amit az emberek többsége ne tudna, bár ez nem a fejezetet minősíti, hanem a mögöttünk lévő egy évet, ahol ilyen-olyan módon majd’ mindenki kénytelen volt utánanézni, mit is értünk azon, hogy „nyugdíjrendszer”. Akinek nem állt össze, az itt segítséget talál. Az utolsó mondatot (ne felejtsük el, a könyv 2007-es) hadd idézzem minősítés nélkül: „A közeljövőben […] lehet, hogy újabb paradigmatikus reformlépések is sorra kerülnek, például a névleges egyéni számlás rendszer bevezetése. A nyugdíjvita igazán csak most kezdődik.”

 

Oktatáspolitika: A terület dilemmáit és működtetését ilyen rövid keretek között bemutatni képtelenség, nem csoda, hogy nem sikerült igazán érthetően. Valami képet kapunk ugyan, de az elolvasás után távol vagyunk attól, hogy a lefektetett szilárd alapokra tovább lehessen építkezni. Persze a közel átláthatatlan, de biztosan érdektelen és tök fölösleges grafikonok (az egyik vonaldiagramon pl 14 függvényt számoltam össze) és értelmetlen ábrák (pl: 4.4 Az oktatáspolitika kapcsolatrendszere) megszűrésével egy kis helyet még lehetett volna nyerni. Olyan, mintha elő lett volna írva egy meghatározott oldalszám, de már nem volt elég idő a megírásához.

 

Mindegyik fejezetre igaz, hogy 2007 óta sokat változott a világ. A könyv ezért is újabb, kibővített kiadásért kiállt, remélem már készülőben az új változat. Az olvashatóság, tanulhatóság, érthetőség fejlesztése miatt az önkormányzati részt újra kell írni, a többit pedig javítgatni, néhol átszerkeszteni. Nem kérdés, hogy a kötetre szükség van, mert a nagy elosztórendszerek működésének megértése egyrészt az alapműveltség része kellene, hogy legyen, másrészt a megfelelő szintű közgazdászképzés alapfeltétele. Veress József (a kötet szerkesztője) nagy tudású ember, jó kezekben van a projekt, csak foglalkozzon vele eleget.