Robert H. Frank:
The Darwin Economy
ISBN: 9780691153193
kemény kötés, 256 oldal, 16X24 cm, angol nyelvű
2011
olvasási élmény: 4/5 (jó könyv, ha minden ilyen lenne, nem lenne semmi gondunk)
Bármilyen furcsa, száz év múlva Darwint fogjuk a közgazdaságtan atyjának tekinteni – legalábbis ezt állítja Robert H. Frank, a Cornell Egyetem közgazdaságtan professzora. Adam Smith minimális állam felfogása és láthatatlan keze csak egy speciális esetet ír le, de a valóság (ahogy az elmúlt években láttuk) általában máshogy működik. A piac önmagában ámokfut. A közgazdasági gondolkodást jobban alapozná az evolúciós elmélet.
Nézzük csak a jégkorongot. Az a játékos, aki nem vesz fel sisakot, előnybe kerül a többiekkel szemben. Jobban lát, könnyebben mozog. Súlyosan megsérülhet? Persze, mégis valószínű, hogy anélkül áll ki, hiszen nyerni akar. Ha nem teszi, mást fognak a helyére állítani, aki hajlandó vállalni a kockázatot. Tehát gyorsan kialakul, hogy az egész csapat edzői tanácsra és elvárásra sisak nélkül vonul fel. Mit tud tenni az ellenfél? Ha azt akarja, hogy legyen esélye, szintén meztelen fejjel indul játékba. Összességében egyik csapat sem járt jobban, mert ugyanazt az előnyt élvezi mindenki, viszont a játékosok egyesével nagyonis rosszabb helyzetbe kerültek. Megoldás? A játékszabály, ami kötelezően előírja a sisakviselést.
Hasonló logika építhető a borítón látható szarvasok köré és persze általában az egész társadalomra, illetve törvényalkotásra. Az olyannyira dicsőített, mindent helyrerakó piaci folyamatok csak akkor hoznak optimális eredményt, ha az adott jószág abszolút értékkel rendelkezik. Vagyis ha attól függetlenül értékes, hogy a többieknek is van-e, illetve nekem mennyi és milyen van a többiekhez képest. Ha nem ilyen (hanem pozícionális jószág), akkor a láthatatlan kéz és a piaci önszabályozás csődöt mond. Frank rámutat, hogy az elmúlt évtizedekben hogyan nőtt fokozatosan a szülinapi partik mérete és költsége, mert mindenki legalább akkorát akar tartani, mint amekkorát az ismerőse csinált. Így lesz minden exkluzívabb és drágább, kívülről szemlélve értelmetlenül. Pazarlunk, szégyenletes módon használjuk fel véges erőforrásainkat. Mi értelme az egyre drágább báli ruháknak? Az egyre nagyobb házaknak és luxuskerteknek? Frank szépen levezeti, hogy ugyanez igaz például a menő egyetemek közelében lévő ingatlanokra is, amikért úgy áldozunk sokat, hogy végeredményben senki nem jár jobban.
A könyv meggyőzően érvel amellett, hogy a laissez-faire politika törvényszerűen kudarcra van ítélve, mintahogy az egykulcsos adó is (aminek a helytelenségéről én itt, ezzel lettem meggyőzve). Adóztatni persze kell, főleg olyan dolgokat, amik visszaszorítása társadalmi érdek. Például a környezetszennyezést vagy a nagyteljesítményű autókat.
Arról is esik szó, hogy tévedés a sokat hangoztatott elv, miszerint mindenki a saját szerencséjének kovácsa, vagyis a teljesítmény/szorgalom és a tehetség szükségszerűen meghozza a gyümölcsét. Merthogy mindehhez óriási szerencse is kell. Ezek után ki meri azt állítani, hogy igazságtalan adók révén (állami újraelosztással) helyrebillenteni a társadalmi egyensúlyt? És egyébként is, komolyan gondoljuk, hogy jó dolog egy vagyonilag nagyon polarizált társadalomban élni? Tessék elhinni, még a gazdagoknak sem (Magyarország jó példa, nem?).
Olvasáskor külön örültem, az idén 102 (!) éves elmúlt angol-amerikai közgazdász (akiről az egyetemen hallottam utoljára), Ronald Coase ötletei ilyen szépen belesimultak az előbbi logikába, sőt soha ilyen jól nem értettem Coase-féle elveket. Még a név helyes kiejtését is csak most, ennyi év után tudtam meg (a rose-ra rímel, egyébként).
Robert H.Frank könyve nem tökéletes, nekem túlzottan amerika-centrikus, idehaza átfordítás nélkül nem alkalmazható megoldásokat ajánl (pedig van, amit nagyon-nagyon meg kéne fogadni) és a leírt módon Magyarországon fel sem merülő problémákon is rágódik, ráadásul semmiképpen sem tejes. Ennek ellenére gondolatébresztő és modern, kritikus közgazdasági logikát tanító utazás. Jó lenne, ha Matolcsy úr forgatná egy kicsit. Az ellenzékre meg még jobban ráférne, mert hogy van az, hogy csak most fogadtam el teljesen az egykulcsos adó lehetetlenségét, miközben több, mint két és fél éve erről beszél mindenki, úgy tűnik, értelmetlenül…
