Kevin Sullivan:
WWE 50
ISBN: 978-1-4654-1923-1
kemény kötés, 224 oldal, 24X28 cm, angol nyelvű
2014
olvasási élmény: 3/5 (rendben van, érdemes olvasni annak, aki szereti az ilyet)
Ellentétben a középiskolában tanultakkal, a történelem ott kezdődik, hogy ötven évvel ezelőtt Isten megteremtette a WWE-t.
Nem így hívták, nem így működött, nem erről szólt, nem Isten teremtette (vagy ha igen, akkor jól látható közvetítőkkel), de mindez nem érdekes. Onnantól az út már egyértelmű és egyenes volt a mostani mega-szervezetig, a 6 kontinensen nyomuló tőzsdei cégig.
Illetve a legkevésbé sem volt egyértelmű és egyenes, mert egy kicsi, nagy konkurenciával dolgozó vásári vándorcirkuszból az amerikai televíziózás legrégebben futó sorozatát, az egész világra kiterjedő élethosszan kitartó rajongótábort, egész életutak lemenedzselésére képes struktúrát, mozifilmeket gyártó, az amerikai hadsereget támogató és legfőképpen megkérdőjelezhetetlen monopolhelyzetet élvező vállalatot megálmodni is nehéz, de létrehozni annyira lehetetlen, mintha a battonyai piac lángososa Coca-Cola méretűvé akarna növekedni, mégha fél évszázad alatt is.
A WWE 50 főleg képeskönyv, a szebbik fajta. A showbiz (sports entertainment – még a kifejezést is ők találták ki) története, természetesen a győztesek (értsd: WWE) szemszögéből írva. Persze alapból szórakoztató, lebilincselő, informatív és tele van kellemes emlékkel (már akinek, de ez más kérdés), nagyszerű, a fenti értelemben vett történelmet definiáló pillanatokkal.
Csakhogy van egy másik olvasata is. Ez nem a rajongóknak szól, hanem a közgazdászoknak. A piaci lángososból létrejött birodalom megvalósult, szépen dokumentált meséje. A kapitalizmus tankönyvi példája. Cégvezetők-cégépítők-szakkönyvírók végül versenyt nyert állatorvosi lova. A WWE 50 nem csak emlékkönyv, hanem tankönyv is, ha úgy olvassa az ember. Vagy legalábbis tankönyvek, szakdolgozatok és disszertációk kötelező hivatkozási alapja. Hogy színes, hogy képes, hogy showbiz, az ne tévesszen meg senkit.
