könyvdaráló

Az Alinea kiadó szép, könnyen olvasható, kompakt méretű kiadásban, az eredeti amerikai megjelenéshez képest gyorsan hozta ki a könyvet. Nem is ezzel van a baj, hanem a tartalommal.

 

Lewis a 2008-as hitelválság kialakulásának előzményeit és okait mutatja be, pár éven át végigkísérve néhány kulcsfigurát és tevékenységüket. Valósághűen – már amennyire ez lehetséges.

 

Shortolni annyit tesz: egy részvény (vagy kötvény, stb) árának az esésére játszani (a könyv angol címe: The Big Short). Leegyszerűsítve: aki shortol, az akkor söpör be hasznot, ha az általa kiválasztott vállalatnak rosszul megy vagy a vállalat egyenesen összedől, csődöt jelent. Ha a piac rosszul áraz, akkor nagyot lehet nyerni. A könyv hősei megsejtik, hogy a vállalati kötvényekből összecsomagolt termékek kockázata jóval magasabb, mint ahogy azt a nagy hitelminősítők és így a befektetők gondolják, s így olcsón tudnak a bukásukra fogadni, hogy amikor (2008-ban) eljön a pénzügyi világvége, besöpörjék a hasznot. Először nem értik, hogy lehet az, hogy amire ők rájöttek, azt senki nem látja a nagymenők között. Valami nem stimmel, lehet, hogy ők tévednek? Később, a rendszert jobban megismerve már attól félnek, hogy a pénzügyi világ vaksága, profitéhsége és felelőtlensége az egész kapitalista struktúrát romba döntheti. És akkor ki fizeti ki a nyereményeket?

 

A könyv a viszonylag száraz témát izgalmasan, kalandregény stílusban próbálja feldolgozni, nem is sikertelenül. Könnyű olvasmány, gyorsan lehet haladni, pörögnek az oldalak. El kell ismerni, a fordítás is jól alkalmazkodik ehhez a ritmushoz, bár ami angolul jól hangzik, az bizony magyarul sokszor suta vagy egyenesen nevetséges. Külön zavaró, hogy nemegyszer úgy tűnik, hogy magyar szavakkal összerakott angol mondatokat olvashatunk, annyira idegen a szórend. Igaz, nem is annyira az „idegen” a jó szó, mint inkább beszélt nyelvi, köznapi, ami ezen a területen valami angol-magyar keveréket jelent. Mondhatnánk, hogy biztos direkt ilyen, mert ezzel is hozzájárul a könyv stílusához, de szerintem ilyet tudatosan senki nem adna ki a kezéből.

 

A könyv borítóján sötét öltönyös emberek jönnek-mennek-rohannak. Nyilván brókerek vagy hasonlók. Róluk szól a könyv? Persze, de még inkább nekik. Mert a  pörgős, felületes, másikat hülyéző, nagyarcú világ (és még egyszer: a könyv egész hangulata ilyen) talán mindenki mást idegesít. Hiszen a könyvben szinte az összes szereplő vak, bolond, szűklátókörű, egységnyi gondolkodású, alkalmatlan. Legalábbis minél följebb van valaki a hierarchián, minél nagyobb felelőssége van, minél komolyabb dolgokra lát rá, annál nagyobb baromnak van beállítva. Lehet, hogy tényleg így volt? Lehet, de nem is erről beszélek, hanem a stílusról.

 

Még zavaróbb, hogy csak nagyjából lehet érteni, hogy mi történik és ki-mit-miért csinál. Lewis látszólag megpróbálja elmagyarázni a miérteket, de valójában csak azt mondja el minden lépcsőnél, hogy itt most valaki lépett egy nagyon okosat és mindenki más tökfej. A 224. oldalon aztán magunkra ismerünk, amikor az ifjú titánok az értékpapír-felügylet nagykutyáinak a szemét próbálják felnyitni: : „abban teljesen biztosak voltunk, semmit nem értenek abból, hogy mi az a CDO és mik azok az eszköz alapú értékpapírok […], meg voltunk róla győződve, hogy ebből sem sikerült felfogniuk semmit. A felügyelet valószínűleg már az elején elveszítette az események fonalát, s sohasem próbálta újra felvenni azt.” Na pontosan így voltam ezzel én is. Jó példa, ahogy (látszólag szemléletesen) a másodlagos jelzálogkötvény-piac működését egy sokemeletes tömbházhoz hasonlítja a könyv. Az egész hasonlat aztán nem vezet sehova, de legalább még 300 oldalon keresztül lehet rá hivatkozni, mintha innentől mindenki értené.

 

Tényleg bosszantó, hogy jellemábrázolások sokszor olyan gyengék, mintha egy általános iskolás írta volna, ráadásul van belőlük bőven: „Vinny óvatos volt és imádott elmerülni a részletekben. Fiatal, fitt és erős férfi volt, dús fekete hajjal és tetszetős vonásokkal; megjelenését azonban mindig beárnyékolta az arcára kiülő nyugtalanság”. Mintha egy paródiát olvasnánk.

 

Kétségtelen, hogy a könyv betekintést enged a világ pénzügyi szívének működésébe, hangulatába, életmódjába. Valamit meg is értünk az összefüggésekből, a hitelválság okairól. Elképzelhető, hogy van, akinek bejön a nagyképű stílus, külön örül a laza nyelvezetnek és az ezt megfejelő fordításnak. Az is lehet, hogy ezek miatt különösen jó korrajz. De hogy a hozzám hasonlóknak nem jelent örömet az olvasása, az biztos.