könyvdaráló

ISBN: 9789630783835

kemény kötés, 616 oldal, 13X19 cm

2007 (első amerikai megjelenés 1995)

olvasási élmény: 5/5 (kiváló: szinte kötelező olvasmány)

 

Évekig állt a polcomon ez a kötet, sőt amikor megvettem, akkor is inkább csak a gyűjtemény miatt. Hiszen minden egyéb Fukuyama-könyvet végigdaráltam (kivéve az idén megjelent Origins of Political Order, amire egyszerűen még nem volt idő).

 

A Bizalomra sohasem vettem rá magam, aminek elég egyszerű oka volt: A tartalma egy közepesen hosszú mondatban összefoglalható, kár lenne 600 oldalnyi időt rááldozni. Aztán néhány héttel ezelőtt eszembe jutott a könyv, mert úgy tűnt, soha sem volt aktuálisabb, mint most. Talán jobb lenne elmélyedni benne.

 

Mi is az a bizonyos közepesen hosszú mondat? A társadalom legerősebb oszlopa az egyének és a csoportok közötti bizalom, aminek az erőssége meghatározza a közösség/ország/nemzet sikerét és működőképességét, gazdagságát, erejét.

 

Persze, persze, ez evidens, tényleg 600 oldalt kell erről írni? Baromi unalmas lehet. – mondanánk egyből és mondtam is évekig, érintetlenül hagyva a könyvet. Aztán eljött 2011, amikoris erről az evidenciáról hirtelen mindenki elfeledkezett. Mondhatjuk, hogy egész Európában, de az igazán fájó az, hogy Magyarországon különösen.

 

Mert az ország igazi baja nem a magas adósságállomány, nem a mindent átható korrupció vagy hogy „mindenki lop, aki teheti”. Nem az, hogy az emberek természetesnek veszik, hogy nem fizetnek adót vagy hogy valamilyen külső erő az ország tönkretételére törne. Nem az, hogy „behódoltunk a nyugatnak”, hogy túlzottan függünk a pénzvilágtól, hogy ellenséges a jegybankelnök, hogy korábban bagóért eladtunk mindenünket, amink volt. Még csak nem is az euróválság vagy a világválság vagy a „kapitalizmus csődje”. Mert ez mind kezelhető lenne (ráadásul a legtöbbjük következmény, nem ok). Az igazi baj az, hogy esélyünk sincs kezelni, mert valahogy már korábban eljátszottuk a bizalmat. És anélkül nem megy.

 

Mert milyen ország az, ahol az emberek elsöprő nagy része csak a fejét fogja (röhög vagy sír), amikor a gazdasági miniszter nyilatkozik (mindegy mit, matolcsysat), de komolyan biztosan nem veszi; ahova nemhogy nem hozza a pénzét senki, hanem az ország saját polgárai is egyenesen kimenekítik (sőt ez a hír járja a vezető politikusokról is), tömegesen – aki nem, az gyorsan feléli, mielőtt végleg elveszik; ahol a gazdasági szereplők jó részének konkrét forgatókönyve van államcsőd esetére, hiszen azt egy reális kimenetelnek tartja; ahol az emberek attól félnek, hogy a magánvagyonukat egyik pillanatról a másikra elveheti az állam? Nem más ez, mint a jövőbe vetett hit, bizalom totális megrendülése.

 

És innentől nem bízunk senkiben, semmiben. Sem az ország vezetőiben, sem bankokban, sem a cégünkben, sem a szomszédunkban, sem saját magunkban. Minek építsünk, ha holnap jó eséllyel valaki lerombolja, minek takarékoskodjunk, ha holnap elveszik tőlünk vagy egyszerűen semmivé válik? Minek gondolkodjunk néhány hétnél előrébb, ha úgysem érdemes?

 

Fukuyama részletesen elemzi, hogy a bizalom különböző fokú és irányú hiányának milyen következményei vannak. Hogyan alakítja a hiány mértéke egyes tipikusnak gondolt országok történelmét, erejét, gazdagságát, sikerét. Olaszország, Oroszország, Japán, Kína, Dél-Korea, Németország, Franciaország és az Egyesült Államok van a vizsgálódás középpontjában. Milyen lesz a gazdaság, ha az ember csak a családtagjaiban bízhat? Milyen, ha nagy családok dominálnak, milyen ha a társadalmi szövetek ennél sokkal erősebbek és az emberek a családon kívül is hajlandóak szövetségeket kötni, erőfeszítéseket tenni? Milyen politika szükséges a bizalomhiányos országokban? Milyen a nagy bizalmi tőkével rendelkezőkben? Mi történik, ha teljesen elfogy a bizalom? Mitől fogy el? Mitől tud nőni? Minden egyes fejezet mintha Magyarország problémáiról szólna.

 

Néhány következtetés igen meglepő, másikak pedig jobban érthetővé teszik a mindenki által ismert tényeket. Németország vitathatatlan sikere, Japán meglódulása majd stagnálása vagy Kína felemás gazdasági ereje ez utóbbiba tartozik. Az előbbire példa, hogy az erős és összetartó nagycsalád ha eltemetve nincs is, de semmiképpen sem tündököl pozitív színben. Ritkán olvasni ilyet.

 

Fukuyama a A történelem vége és az utolsó ember könyvével lett sikeres s azóta tudjuk, hogy óriási tudással rendelkező ember, a következtetései is meggyőzőek, utóbb mégsem igazolódnak be. Itt is vannak meredek gondolatok, amiket mai szemmel nehéz komolyan venni. Kína kapitalizmusáról vagy Japán korporativizmusáról furcsa állításokat találunk. Az az érdekes, hogy mindez egyáltalán nem vesz le a könyv értékéből. Fukuyama ilyen, ennek ellenére kötelező olvasni.

 

A könyv fő üzenete, hogy egy közösség (társadalom/nemzet/ország) elsődleges célja, hogy a tagok közti bizalmi tőkét és így a társas készségeket erősítse. Minden más csak másodlagos. Bizalom nélkül a többi érték sem ér semmit, bizalom nélkül nem működik a világ. Nehéz vele nem egyetérteni, különösen az aprólékos és nagyon alapos kutatással megtámogatott helyzetelemzések után, hiszen az általánosnak hangzó bölcsességet a kötet nagyonis gyakorlativá teszi. Tehát könnyű egyetérteni, könnyű megérteni.  Azt már nehezebb, hogy mi miért megyünk éppen az ellenkező irányba. Nagy sebességgel.