könyvdaráló

Bill Bryson:
Bill Bryson's African Diary
ISBN: 9780385605144
kemény kötés, 72 oldal, 13X19 cm, angol nyelvű
2002
olvasási élmény: 3/5 (rendben van, érdemes olvasni annak, aki szereti az ilyet)

A CARE International egy humanitárius segélyszervezet (NGO és nem-egyházi), ami 70 országban több, mint 50 millió emberhez ér el. Honnan veszi a pénzt egy ilyen intézmény, ha tényleg NGO és tényleg nem-egyházi? Adományokból. Amihez erős marketing kell.

Nincs is jobb reklám, mint felkérni egy bestseller világjáró írót, hogy vegyen részt egy CARE által szervezett, néhány napos kenyai utazáson és írjon belőle könyvet (könyvecskét), aminek a bevétele egyébként a CARE-hez vándorol. Így amikor valaki pénzt ad a kötetért, nem egy könyvet vesz meg, hanem nagyvonalú támogatást ad, mellesleg kap ajándékba egy könyvet is. Nem ugyanaz, hiszen ez a megoldás sokkal nagyszerűbb érzéssel tölti el az embert – legalábbis Bryson szerint, aki az utolsó lapokon erre külön felhívja a figyelmet.

A rövid iromány egy közepes repülő- vagy vonatút idejét pont kitölti. Nem elírás fent, valóban 72 oldal, amiből 8-at színes képek töltenek ki. Mint mindig, Bryson jópofa és esetlen, antihős, aki félti az életét a kisrepülőn, akit nagyon megvisel a mombasai vonatút, aki megdöbben és rácsodálkozik az afrikai élet minden elemére, mert azelőtt csak Tarzan-paródiákból ismerte azt.

Mivel ez egy CARE-reklám, nem zsiráfok és kafferbivalyok viszik a főszerepet, hanem a Nairobi melletti, 700.000 embert tömörítő, de semmilyen térképen nem jelzett nyomortelep, az saját talpra  álló, vállalkozni megtanuló farmer, a szervezet által fúrt kútból tiszta vízhez jutó kistelepülés, az egyetemre vágyó, de azt soha el nem érő amatőr archeológus. Igaz, hogy a nézőpontot merev tematika irányítja, ezzel együtt elképzelhető, hogy ez az Afrika legalább annyira jellemző, mint a gorillás-oroszlános-zebrás, amit annyira belénkneveltek.

A kötet pont olyan, mint amit a fentiek után Bill Brysontól várnánk: szórakoztató, szellemes, emberközeli és önvizsgálatra szólító. Arra azért kíváncsi lennék, hogy 2012-es vásárlással (10 évvel a kiadás után) a vételár hány %-a folyik be a CARE-hez. Sohasem tudom meg.

Kevin Sullivan:
The WWE Championship
A Look Back at the Rich History of the WWE Championship
ISBN: 9781439193211
puha kötés, 310 oldal, 15X23 cm, angol nyelvű
2010
olvasási élmény: 3/5 (rendben van, érdemes olvasni annak, aki szereti az ilyet)

A wrestling-entertainment műfajával kapcsolatban már egy néhány héttel ezelőtti könyvdarálóban elmondtam a védőbeszédem, nem írom le újra. Aki nem találkozott vele, javaslom, kezdje az olvasást azzal, csak utána menjen itt tovább.

A WWE bajnoki cím az iparág legnagyobb hírű, legnemesebb ékszere. Ha valaki magáénak tudhatja, beírja vele a nevét a szórakoztatás ezen ágának történetébe. Az 1963-ban alapított cím birtokosait veszi sorra a könyv, időrendben, mesélve az egyes „uralkodásokról" és a meccsekről, ahol az öv gazdát cserélt. A kötet alapvetően könnyeden szórakoztató, de lexikonként sem utolsó. Minden rajongó kötelező olvasmánya.

Kötelező olvasmány? Ennek ellenére csodálkoznék, ha Magyarországon rajtam kívül más is olvasta volna. Persze sohasem tudni, egy ideje saját gyártmányú wrestling-társaság is működik itthon, ha jól látom, túlélnek valahogy, persze lehet, csak a lelkesedés viszi előre őket, nem az üzlet.

A sok fekete-fehér képpel megtűzdelt, rövid fejezetekből álló iromány a WWE hivatalos kiadványa, ne várjunk hát nagy leleplezéseket vagy titkokat. Külön szórakoztató, ahogy az író ingadozik a valóság és a hivatalos storyline között, illetve úgy ír, hogy mindkét szemszögből elfogadható. Profi munka, talán ez volt az egyik legnehezebb feladat az összeállítás során. A másik, hogy hogyan lehet 50 év történetét 310 oldalba belesűríteni úgy, hogy ne statisztika-jellegű felsorolás legyen a vége, hanem szép ívű történet kerekedjen ki belőle. Ezzel sincs gond.

Miért is jó olvasni? Egyrészt jó újraélni a múltat, végigtekinteni a szakma legnagyobbjainak egymásutániságán. Másrészt tele van infóval, ami eddig valahogy elkerült vagy csak nem állt össze. Harmadrészt elképed az ember, amikor észreveszi, hogy a wrestling mennyit változott az elmúlt 5 évtizedben. A stílus, az ideális szupersztár és maga az ütemmérték is: Bruno Sammartino még nyolc éven keresztül volt bajnok, megszakítás nélkül. Manapság a cím néhány hetente is gazdát cserélhet, de akár 1 nap alatt is többször.

Tehát ez egy történelemkönyv azon keveseknek, akit érdekel a kultúrának ez a szegmense. Ők nagyon fogják élvezni, de az olvasása halálra idegesítene bárkit, aki nem tartozik közéjük. Én örülök, hogy ledaráltam.

Michael Crichton:
Eaters of the Dead
ISBN: 9780061782633
puha kötés, 294 oldal, 10X19 cm, angol nyelvű
2009 (első amerikai kiadás 1976)
olvasási élmény: 2/5 (közepes, de ennyi időt biztosan nem kellett volna rááldozni)

Michael Crichton visszatérő, mindig elismert vendég itt a Könyvdarálóban. Ahogy várható, az Eaters of the Dead is lapozza magát, vagyis szokás szerint a regény letehetetlen, Crichton ehhez nagyon ért. Igaz ez akkor is, ha az első megjelenés óta a téma kicsit megkopott sőt részben érdektelenné vált. Ami nagy ötlet lehetett 35 éve, nem biztos, hogy ma is az.

Kr. u. 922-ben járunk. A világ közepe Bagdad, a kultúra és a civilizáltság bástyája. Ibn Fadlan innen indul északra, a bolgárok királyához (a Volgai Bolgár Királyságba, ami nem azonos a mai Bulgáriával, sőt nemcsak, hogy már nem létezik, de erősen feledésbe merült - én például a könyv olvasása előtt soha nem is hallottam róla, de így utólag a történelmi atlaszban azért megtaláltam) a Kalifa különleges megbízottjaként. Büntetés ez, potenciálisan egyirányú út a vad, embertelen barbárok közé. Mindenki műveletlen barbár, aki nem arab.

Soha nem ér célt. Útközben csatlakozik a vikingekhez (róluk kapta nevét Oroszország – lásd Kijevi Rusz Fejedelemség), északra hajózik velük, ahol harcba száll misztikus ellenségeikkel, azokkal, akik a köddel érkeznek, akik megeszik a halottakat (innen a könyv címe). Közben kezdeti undora megértéssé válik, majd maga is felveszi a viking életmódot, magáévá teszi a viking gondolkodást. Szép ív, különösen, hogy ilyen rövid regény keretei között történik mindez.

Crichton 3 legendát gyúr egybe, bevallottan nem sokat törődve azok eltérő időbeliségével: 1) A főhős Ibn Fadlan valós személy volt, valódi jegyzeteivel indul a könyv, majd szinte észrevétlenül csúszik át a crichton-irományba. 2) Beowulf legendája 3) a neandervölgyi ember végső küzdelme a homo sapiens ellen.

Crichton szorgalmasan lábjegyzetel, magyarázza a valós történelmi körülményeket, ez a könyv igazi értéke. Hiszen a történet kitalálható és sablonos, a neandervölgyi bekeverése pedig nem túl meggyőző. Történelmi kalandregényként viszont egyből jól értelmezhető a kötet, mégha fantasy-jellegű is. Ahogy mondtam, elképzelhetőnek tartom, hogy harmincvalahány évvel ezelőtt újszerűnek és témáját tekintve pop-nak számított. Végülis Crichton mindigis imádta az éppen aznapi hype témákat. Mindenesetre ez a hatás/érzés mára elmúlt. Talán ez történt a Jurassic Park ötletével és nemsokára ez fog történni a Next felvetéseivel is.

A könyv magyarul Ködsárkányok néven jelent meg, ami elég béna címadás, mert sárkányok max a hajók orrán vannak, a köd meg valami teljesen más szerepet kap, nem sárkányokat rejt.

A regény alapján készült mozi (A 13. harcos; Antonio Banderas = Ibn Fadlan) annak idején állítólag nagyot bukott, mert a kritikusok unalmasnak ítélték. A napokban megnéztem, szerintem élvezhető, ráadásul meglepően jól követi a regény cselekményeit.