Joel Rippel:
Brock Lesnar – The Making of a Hard-Core Legend
ISBN: 9781600783814
kemény kötés, 202 oldal, 14X22 cm, angol nyelvű
2010
olvasási élmény: 1/5 (elképesztő, hogy ezt is kiadta valaki)
„Hölgyeim és Uraim, ne vigyék garanciális javításra a tévéjüket, nem torzít. A képernyőn Brock Lesnar látható."
Professional wrestling, wrestling entertainment, sports entertainment. Valami '90-es évekbe visszavezethető debilség miatt ezt itthon úgy hívják, hogy pankráció. Szintén onnan eredeztethető debilség miatt Magyarországon ezt mindenki hivatalból utálja. Talán egyfajta felsőbbrendűség kiéléseként. Mondván ez nem valódi sport. „Hülye vagy? Az egész csak színjáték. Átverés. Nincs mögötte teljesítmény."
Mert Bruce Willis tényleg elkapja a fogával a golyót, ugye? Keanu Reeves pedig lassítva el tud hajolni a gyorsan csapkodó kardok elől, sőt DiCaprio több szint mélyen tud az álmainkba mászkálni! Ez mind igaz, ezért szeretjük. Még Jack Bauert is azért követjük, mert valószínűleg minden úgy történik, ahogy ott. Persze ez az az ország, ahol annak idején gyűjtést rendeztek Isaura-nak, hogy megválthassa magát, mert ami a tévében van, az csak igaz lehet (hasonló módon viszonyulunk a politikai hírekhez is, azt látom) és ha valaki fogja, hogy nem minden valós, annak nagy arca van.
A sports entertainment igazából egyfajta tévésorozat, és tényleg nem olimpiai kategória. Kitalált karakterekkel, megírt dialógusokkal és élő turnéval, hogy a tévében megszeretett sztárokkal testközelben is lehessen találkozni. Az vesse a műfajra az első követ, aki életében nem nézett semmilyen sorozatot, és az is csak azzal a tudattal, hogy az emberek elsöprő többsége bizony nagyonis szereti őket. Én is.
Aki a fentiek után csak csóválja a fejét, az jobb, ha nem is olvas tovább. Kösz.
Brock Lesnar gigasztár. Legenda. Mindössze 2 évet töltött el az eddig részletezett területen (kérem, valaki adjon már neki egy rendes nevet, mert a „pankráció" tényleg béna, minden szempontból), mégis a legemlékezetesebbek közé írják a nevét. Az elmúlt évek MMA-győzelmeivel pedig a komoly sportok terén is letette a névjegyét. Brock Lesnar tehát legenda és kész.
Mit lehet várni egy izomember életrajzától?
Sokat. Még 2009-ben daráltam le Bret Hart vaskos visszaemlékezését (Hitman: My Real Life in the Cartoon World of Wrestling). A Hitman egyszerre érdekes, szerethető, emberi. Joel Rippel könyve egyik sem.
Lesnar Dél-Dakotában született, szülei farmján nőtt fel, igazi erőskezű parasztgyerekként. 5-6 évesen már birkózik, majd a középiskolában nem csak versenyeket nyer, hanem a csapat húzóereje lesz, később a nagyfiúk között NCAA bajnok (ami mondjuk olyan, mint nálunk az országos csapatbajnok, csakhát az egy nagyobb ország, ráadásul Kanada is játszik). 24 évesen az Olimpiára készül, amikor „visszautasíthatatlan" ajánlatot kap a WWE-től. Két évig bírja az állandó utazást és a testet megtörő fellépéseket, ezalatt elér mindent, amit csak lehet: a cég első számú arca lesz, helyet kap a 2003-as Wrestlemania színpadán (ahol egy félresikerült ugrással –amiről előzőleg mindenki próbálta lebeszélni- majdnem megöli az eseményt, mellesleg magát is), főszereplőként. Közben minden este vodkával és fájdalomcsillapítóval alszik el, hogy másnap is ringbe tudjon szállni, hogy olyan ugrásokat, mozdulatokat mutasson a közönségnek, amit ebben a súlykategóriában senki más nem tud.
2004-ben elege lesz. A hivatalos indoklás szerint a vándorcirkusszal járó életmódból, az állandó utazásból. Valószínűleg inkább az bántja, hogy nem igazi versenysportban teljesít. Néhány hónap múlva követi a cégnél régóta dolgozó, nála tíz évvel idősebb Rena Mero (Sable), akitől jóval később, 2009-ben gyereke is születik (Lesnarnak ez már a második, egyébként).
Világos, hogy a népszerűség csúcsán, a két év alatt összeszedett magánrepülővel és jókora saját farmmal felszerelkezve sem elégedett. Valakinek bizonyítani akar, szinte megtagadja WWE múltját. Először amerikai focival próbálkozik, de csak kudarcok várnak rá, majd rájön, hogy ő igazából bunyós, minden más út téves. Jön az MMA és az UFC, ahol valódi küzdelmekben valódi dicsőséget hajthat.
Már UFC-bajnok, amikor hirtelen fordulatra kényszerül. Kanadában vadászik, amikor rosszul lesz és kórházban köt ki. Ma azt mondja, hogyha a kanadai egészségügyi rendszerben maradt volna, már nem élne, mert a kanadai ellátás olyan, mint egy afrikai. Nincsen szakértő orvos, nincsenek gépek, nincs semmi, ami a gyógyuláshoz kell, de még annyi sem, ami az életben maradáshoz elég. Innen Magyarországról nehéz ezt elhinni. Mindenesetre szinte visszamenekítik az USA-ba, hogy ott kezeljék.
Csodálatos felépülés, újabb edzőtábor és ismét UFC. A könyvnek itt van vége, mindenféle kitekintés, összefoglaló vagy nagy bölcsesség nélkül. Egyszerűen nem írták tovább, hanem inkább kiadták.
A befejezés hiánya egy dolog. Sokkal nagyobb baj, hogy a könyv egy igazi elpazarolt lehetőség. A fenti nagyon rövid összefoglalóból is látszik: nem lett volna nehéz komoly emberi drámát kerekíteni mindebből. Ehelyett Rippel annyit csinál, hogy mindenféle újságcikkek és hivatalos WWE DVD-k alapján jegyzetel, majd a jegyzeteknek fejezetcímet ad. Lesnar WWE-korszakig terjedő pályafutása olyan, mint egy statisztika. Élete első 24 évéből semmi más érdekes nincs kiemelve, csak hogy ki ellen birkózott melyik államban melyik nap és milyen pontozással. Fájdalmas olvasni. Mondhatjuk, hogy a kötet a sportolói karriert akarja összefoglalni, de ez még annak is nagyon gyenge.
A WWE-ben, majd az UFC-ben eltöltött idő természetéből fakadóan kicsit színesebb, de továbbra is nélkülöz mindenféle emberi vonást. Rippel ezeknél is próbál statisztikát építeni (WWE-nél ez különösen hülyeség), de nem tud, így érezhetően szenved az íráskor. Arról nem is beszélek, hogy kisebb hibák is vannak a könyvben, de ez megbocsátható, hiszen a WWE bajnoki szerepeket nem olyan könnyű követni.
Annak ellenére, hogy a könyv béna (de legalább nem hosszú), kirajzolódik valamiféle Brock Lesnar-kép. Egy olyan emberé, aki ha tehetné, letiltana minden személyes elemet egy életrajzi kiadványból. Hogy tényleg ez történt vagy csak Joel Rippel ennyire igénytelen, nem tudom.
A könyv többek (pl Triple H) nyilatkozatát idézi arról, hogy 2 év WWE nem múlik el nyomtalanul az ember életében, Lesnar egész biztosan vissza fog térni még, vissza fog ide vágyni. Két évvel a könyv megjelenése és alig három héttel jelen bejegyzés előtt ez megtörtént. Bármennyire is máshova húz a szíve, Brock Lesnar ismét azt csinálja, amiben a legnagyobb sikere lehet. És amivel a legtöbb pénzt tudja keresni.
