könyvdaráló

A marxizmus halott. A szocialista rendszerek csődje végleg maga alá temette, igaz, már előtte sem volt túl jó állapotban. Legalábbis ezt mondják. De miért is?

 

Ma, 2011-ben a gazdasági-politikai-szociológiai elemzések, de a politikusok közül is sokan a kapitalizmus végnapjairól beszélnek, a kapitalista modell közelgő összeomlását jósolják, de minimum alkalmatlanságát feszegetik, mondván a kapitalizmus (természetéből fakadóan) képtelen korunk három legnagyobb kihívásának a kezelésére: (1) a természetes környezettel való hosszú távú, fenntartható együttélés, (2) a fegyveres konfliktusok (ideértve terrorizmus) és (3) a stabilan, kiszámíthatóan működő gazdaság problémáira nem ad választ, sőt kifejezetten nemkívánatos irányba hajtja azokat.

 

Marx a kapitalista rendszer eddigi legteljesebb, legrészletesebb kritikáját adta. Logikus-e pont most eltemetnünk, amikor a kapitalizmus gyengeségei ennyire látványosan jelentkeznek, sőt megoldásért kiáltanak? Terry Eagleton, a University of Lancaster professzora szerint nagy hiba lenne. Mi van akkor, ha Marx jókat mondott, csak egy ideje rossz a sajtója? Mi van akkor, ha Marxnak igaza van?

 

Eagleton összegyűjtötte a marxizmus kritikusainak 10 leggyakoribb érvét és 10 fejezeten keresztül próbálja visszaverni őket, erről szól a könyv. Lássuk néhányat ezekből a megcáfolandó érvekből!

 

*A marxizmus a múlt társadalmi felépítésére találták ki, a XXI. században nem alkalmazható, hiszen a társadalmi osztályok már nem is léteznek.

*Az eddigi tapasztalatok szerint a marxizmus gyakorlatban nem működik. Legtöbbször terror, önkényuralom és tömeggyilkosság lett belőle, de minden szocialista berendezkedésre igaz, hogy polgárai szabadságukban erősen korlátozottak és hiánygazdaságban élnek.

*A marxista társadalom megvalósíthatatlan utópia, az elmélet az alapvető emberi tulajdonságokat, mint irigység, agresszivitás, lustaság, stb nem veszi figyelembe, nem számol azokkal.

*A marxizmus a mindenek felett álló, szupererős államot tartja kívánatosnak, ahelyett, hogy az egyénnek adna szerepet.

 

De cáfolhatóak-e a fentiek? Eagleton főleg elméleti oldalról közelít, ami egy kelet-európai olvasónak (akiben még élénken él az állampárti rendszer) valószínűleg nem lehet elég meggyőző. Az érvelés általában alapos és komoly (helyenként emiatt nem is könnyű olvasmány), mégis olyan érzésem volt olvasás közben, mintha nem a lényeget ragadná meg, hanem a feltett kérdést csak szűk értelemben próbálná megválaszolni. Disputát tart. Ha a mű nem könyv, hanem egy vitaest lett volna, Eagleton valószínűleg megnyeri, de a közönségből feltehetően kevés embert térít meg.

 

De talán nem is ebben a reményben olvassa az ember a Why Marx Was Right-ot. A mainstreamtől eltérő gondolkodás megismerése nem egyszerűen csak érdekes, hanem tágítja a látókört, ötlet inspirál, vagy ha mást nem, felébreszti a kétkedést az egyébként természetesnek gondolt logikákkal sőt alapelvekkel szemben.

 

A könyv talán legérdekesebb része azt fejtegeti, hogy a szocialista (marxista) társadalmi berendezkedés nem a kapitalizmus alternatívája, hanem annak továbbfejlesztett formája, mondván a kapitalizmus a szocializmus megkerülhetetlen előfeltétele. A szocialista rendszer bevezetéséhez szükség van bizonyos szintű gazdagságra, amit csak a hatékonyságot dicsőítő kapitalista rendszer tud megtermelni.

 

Eagletonnak egyvalamiben biztosan igaza van: a világ jelenlegi működése távol van az ideálistól, pontosabban az ideális a jelenleginél jobban megközelíthető (muszáj így lennie). Hogy jó ötlet-e Marxhoz fordulni segítségért, az kétséges, ha másért nem, akkor azért, mert személye politikailag egészen biztosan nem vállalható, bármilyen jó megoldásokat is kínálhat. A könyv ezen az elszigeteltségen szeretne valamit oldani, de nem tudom, hogy bármiféle hatást elérhet-e. A kritikák csavaros megválaszolása ehhez nem elég. Azt mondják, valahol ott lebeg egy Nobel-díj annak, aki Marx elveit egybegyúrva koherens közgazdasági elméletet rak össze. Az lesz majd Marx újrafelfedezése. Ez a könyv nem az.

 

A kötet egyébként szép kiállítású, a lapok, a tördelés, a betűtípus klasszikus hangulatot áraszt, jó kézbe venni. A borító olyan-amilyen, a témához illő. Eagleton stílusa szlengmentes, szép angol, bár szellemesnek szánt kiszólásai (pl Brad Pitt és Britney Spears bekeverése) nekem nem jöttek be. A könyvet lezáró két oldalas konklúziónál hosszabb zárszót érdemelt volna a mű, így olyan, mintha gyorsan be kellett volna fejezni, mert elérkezett a leadási határidő. A teljesség érzéséhez második kötetre lenne szükség, de valami azt súgja, nem lesz ilyen. Persze tévedhetek.