könyvdaráló

Kornai János tudományos eredményeit, kitüntetéseit, egyetemi címeit, pláne tanulmányait felsorolni hosszú lenne. Nem is állok neki, különben is a könyv hátoldalán (ez az, amit majdnem minden ajánlóba betesznek) olvashatók a legfontosabbak. Annyit azért mindenképpen meg kell jegyezni, hogy a ma élő magyar közgazdászok közül a legismertebbek és a legelismertebbek közé tartozik, sőt a mindenkori magyar közgazdászok panteonjában is stabil helye van. Az idén 83 éves tudós (te jó ég, ha én ezt megérném, ráadásul úgy, hogy még képes lennék tanulmányokat írni!) új könyve négy, a kapitalista rendszer kritikus újragondolására ösztönző tanulmányt ígér, igaz elolvasva a „négy” inkább csak másfélnek tűnik. Dehát ne legyünk telhetetlenek.

 

Kornai fő kutatási és publikálási területe a szocialista gazdasági modell és annak kritikája, illetve a kapitalista modellel való összehasonlítása. Ebben a könyvben is írja, hogy a nyugati közgazdászok nem szívesen foglalkoznak a szocialista gazdaság működésével, mivel a világ alaptermészetének a kapitalistát gondolják, meggyőződésük szerint minden egyéb csak a szabálytól való eltérés, valamiféle torzulás lehet, kitüntetett figyelemre nem érdemes. Kornai szinte sorsszerűen (értsük ez alatt Magyarország és a saját személyes sorsát egyaránt) került erre a niche területre, hogy ott – nyugodtan mondhatjuk – világhírre tegyen szert. Hogy ez könnyített pályát jelent vagy nem – lehet vitatkozni, bár felmerül, hogy az elmúlt 83 év Magyarországa inkább hátráltatta a tudományos kibontakozást és a személyes eredményeket, legalábbis a gazdálkodástudomány és a tudományfilozófia terén. Még ha könnyített pályán is, de szembeszélben kellett versenyfutni.

 

Kornai kicsit olyan, mint a világvégi gyöngyhalász, aki egész életében különösebb felszerelés nélkül, a reflektoroktól távol, naponta merült alá, hogy gyöngykagylót keressen, majd a szabadtüdős búvárkodás menővé válásával hírtelen híressé lett. Egyszeriben tévétársaságok keresték, hogy beszéljen arról, hogyan csinálja, tanítsa a publikumot. Na nem kell a hasonlatot nagyon szigorúan venni (ha másért nem, akkor azért, mert Kornai már régóta a reflektor közelében van), csak azt szeretném érzékeltetni, hogy a szocializmus kontra kapitalizmus terület hirtelen a közérdeklődés vagy legalábbis a gondolkodó ember beszélgetéseinek középpontjába került. Kornai emiatt talán érdekesebb lehet, mint valaha.

 

Az első tanulmány (ezt hívom én „fél”-nek a másfélből) azt veti fel, hogy az innováció a kapitalista berendezkedésű társadalomban sokkal gyorsabb ütemű és eredményesebb, mint a szocialista rendszerben, mert a kapitalizmus és a technikai fejlődés között szoros oksági viszony van. Megjegyzi azt is, hogy az általánosan használt GDP-mutató az agyonhangsúlyozott problémákon túl azért sem megfelelő, mert nem kezeli ezt a komponenst, pedig a gazdaság (itt akár: ország, nemzet) erejét és az emberek életkörülményeit alapvetően határozza meg. Értelmezhető-e és komolyan vehető-e – mondja – amikor a kapitalizmus-ellenes mozgalmak rendre olyan fegyvereket és felületeket használnak, amelyek nem léteznének a kapitalista innováció nélkül?

 

A második tanulmány a leghosszabb és közel van ahhoz, hogy kerek, egész legyen. Kornai itt a hiánygazdaság ellenpólusaként meghatározott többletgazdaságról beszél. Komplexen, körültekintően tesz kísérletet annak bizonyítására, hogy a kapitalista gazdaság inherens módon többletgazdaság, vagyis természetéből adódóan túlkínálathoz vezet minden területen: a termelésben és a kereskedelemben ugyanúgy, mint a munkaerőpiacon (ez utóbbi részletes és megfontolt kifejtése külön jópont). Hol van itt a híres kapitalista hatékonyság? Hol van a híres piaci egyensúly? Az írás jó, igazából ez az, ami miatt érdemes a kötetet kézbe venni. Hiányoltam belőle a zöld megközelítést (az az érzésem, Kornai nem véletlenül kerülte el ezt a szempontot, igaz nem is állna neki jól a szerep), vagyis annak a meggondolását, hogy a folytonos és természetesen generált többlet mivel jár az emberiség erőforrásaira vonatkozóan. A második tanulmány témájában több helyen összefonódik az elsővel, így alkot egy egységes „másfelet”.

 

A következő két írást inkább nyílt gondolkodásnak vagy egyszerűen csak cikknek vagy előadásnak nevezném (mint ahogy Kornai is teszi a lábjegyzetben). Az egyik a francia forradalom hármas jelszava mentén elmélkedik a szocialista-kapitalista átmenet fő értékeiről és azok megvalósulásáról, a másik röviden és nem kevés önéletrajzi éllel szól Marxról, történelmi szerepéről, igazságairól és nagy tévedéseiről. Igazából ez az utolsó rész érdekes és élvezhető, csak sokkal hosszabb kifejtést, talán külön könyvet érdemelne.

 

A kötetet indító fejezet és a Marxot értékelő tanulmány annyi személyes elemet és kiszólást tartalmaz, hogy felmerült bennem, hogy az író valami késztetés folytán önmagát magyarázza (szükségtelenül). Hangsúlyos kiállása a kapitalizmus mellett, a „nem vagyok marxista” kijelentések Hankiss Elemér 1999-es Proletár reneszánsz című könyvének (már akkor is úgy gondoltam és most is úgy gondolom, hogy mesterkélten becsempészett) utolsó részét juttatták eszembe, ahol Hankiss a saját, médiaháborúbeli szerepét próbálta tisztázni – meggyőződésem szerint tök fölöslegesen és ártva az egyébként értékes könyv egészének.

 

A kötet nem népszerű tudomány és nem is tudományos ismeretterjesztés annak ellenére, hogy legnagyobb része különösebb közgazdasági előképzettség nélkül is érthető, igaz talán kevésbé élvezhető. Kornai tudatosan és bevallottan választotta a nyelvi-logikai és nem matematikai leírást, ugyanakkor mindvégig hangsúlyozza annak szükségességét, hiányát.

 

Eljön majd az idő, amikor megjelenik egy színes borítójú, populárisan és valaki más által előadott Gondolatok a kapitalizmusról – Kornai nyomán című könyv, ami könnyedén válik bestsellerré. Ez itt jellegét és megjelenését tekintve is tankönyv vagy tudományos mű, de leginkább Kornai életművének egyik kései darabja. A könyv írói stílusa és az emberi hozzáállás számomra nem mindig tetsző, mégis érdemesnek tartom és egy pillanatig sem bánom a ráfordított (nem is olyan sok) időt.