Philip K. Dick:
A Frolix-8 küldötte
ISBN: 9786155049606
puha kötés, 222 oldal, 15X21 cm
2012 (első, angol nyelvű kiadás: 1969)
olvasási élmény: 3/5 (rendben van, érdemes olvasni annak, aki szereti az ilyet)
Az Agave kiadó rendületlenül halad a Philip K. Dick életmű közzétételével, a 2003-as indulás óta ez a 24. kötet. Biztosan üzletként is beválik (bár nem tudom, rajtam kívül hányan lehetnek, akik ennyi megjelenés után is stabil vásárlók), de az én szememben méginkább egyfajta misszió. Dick a XX. századi irodalom nagy alakja, mégha itthon a csak-jókai-a-szépirodalom hozzáállás miatt a hivatalos ítészek jó része ponyvaként tartja számon. Hiába, majd itt is a generációváltás hozza meg a változást (félúton vagyunk), mint az élet minden más területén (mikor lesz olyan politikai vezetése az országnak, amelyről elmondható, hogy tagjai nem a szocializmusban nevelkedtek? – na mindegy). Lényeg, hogy a sorozat sokat segít a szemléletváltásban, sőt 9 év után jogos lehet a múltidő: már mostanáig is sokat segített.
Dick minden írása ugyanaz. Menekülés, elváltozott agyi folyamatok, eltorzult, túlerőben lévő állam, mindenki figyel mindenkit és még további menekülés, menekülés, menekülés, sci-fi körítéssel. A közepétől érthetetlen részletek jönnek be, ezeken még könnyen túllendül az ember, aztán a végére egészen zavaros lesz minden. Látszólag ennyi. Sablon, de a könyveknek azt hiszem nem is (csak) ez a lényege. Dick abban jó, hogy helyzeteket állít fel, kérdéseket tesz fel. Nem ad választ, inkább ködössé teszi az ok-okozatot. Persze lehet, van, aki pont ezért nem szereti az ilyet. Mert készrevágott válaszokra vágyik.
A Frolix-8 olvasásakor gyorsan feltűnt, hogy meglepően átlátható a cselekmény. A végén több felvetésre sincs válasz, viszont kavarás sincs, illetve ami van, az érthető. Gondoltam, biztos valami korai mű, még nem alakult ki a zavarosba hajtó stílus. Vagy kései és már változott. De nem. A regény évekkel az Ember a fellegvárban, a Palmer Eldritch és az Álmodnak-e az androidok után, de a VALIS, az Albemuth és a Scanner Darkly előtt született. Szóval magyarázat nincs, legalábbis ilyen egyszerű nincs. Sokan nem is szeretik, illetve gyenge eresztésnek tartják ezt a darabot, valószínűleg hiányzik nekik a hangulat. Gyenge eresztés? Szó sincs róla.
A 22. században a társadalmat egy szűk elit irányítja. Ők a szuperemberek, akik evolúciósan fejlettebbek, mint a többiek. Okosabbak (nagyobb és másképpen működő aggyal) vagy telepatikus képességeik vannak (jövőérzékelés, gondolatolvasás). Az emberiség nagy része alattvaló, illetve inkább úgy helyes, hogy irányított, beosztott ember. Elvileg nem lehet sok panaszuk: 120 az átlagéletkor és nincs létbizonytalanság. Még az illúziót is megadják nekik, hogy bekerülhetnek az elitbe, de persze igazából erre esélyük sincs (a teszteket manipulálják). A szabadság viszont hiánycikk. A rendszerelleneseket munkatáborba vagy börtönbe zárják, üldözik. Ellenben aki nem ugrál, annak nem lesz baja.
Természetesen létezik az ellenállás, a föld alatti mozgalom. Röplapokat terjesztenek, alkoholt isznak és egyenlőséget, szabadságot prédikálnak. A legrátermettebb elindul a kozmoszba, hogy külső, idegen segítséget hozzon az elnyomott emberek felszabadítására. Rátalál a Frolix-8 küldöttére, egy szuperlényre, aki becsszó megígéri, hogy segít, de nem fog ártani senkinek. A földi kormányzat és hadsereg tehetetlen, nem tudja megállítani a fejlettebb intelligenciát. És a regénynek valahol itt vége is van.
Igaz, a könyv sok kívánni valót hagy maga után. A jellegtelen főszereplőt még értem is, de a sablonok nem túl tetszetősek (nem a fentebb írt „menekülés" típusúakra gondolok, hanem például: a lény a lézerágyuk támadásától csak erősebb lesz). De mondom, szerintem itt nem ez a lényeg, hanem a helyzetleírás, kérdésfeltevés:
*Jogos-e a forradalmi hevület, tényleg elvárható, kívánatos-e, hogy az alkalmasabb, de kisebbségben lévő szuperemberek helyett a többség uralkodjon? *Jól uralkodnak-e a szuperemberek? *Van-e egyáltalán olyan rendszer, ami ellen nem szerveződik forradalom? *Szabad-e külső erővel eldönteni a belső vitákat, kinek jó az? *Igazságos-e a szuperembereket az egyenlőség elve miatt visszafogni, képességeiket elvenni, jó-e ez egyáltalán valakinek?
A könyvben többször visszatérő fő kérdés, hogy mi az egyén motivációja? Miért lesz valaki ellenálló, forradalmár? Miért akar új rendszert? Miért akarja annyira, hogy életét/szabadságát kockáztatva röplapokat terjeszt vagy akár idegeneket hoz a saját faja ellen? Mi mozgatja a döntéseit, ha a társadalom élén áll?
„Tudod, hogy a francia nemesség mitől félt a forradalom idején? Hogy valaki bejön a palotájukba és összetöri a zongorát. Micsoda szűklátókörűség!"
Mert az emberek „személyes szinten élnek, az motiválja őket, nem az ügy, nem az ideológia. Ha mégis az ügynek szentelik magukat, csak azért, hogy visszakapjanak valamit a személyes életükben, például méltóságot vagy értelmet. Jobb lakhatást, fajok közti házasságot." Hogy kiküszöböljék a bennük lévő sértettséget, kiszolgálják a nagyravágyást.
Igaz lehet. Kérdés csak az, akkor miért van minden rendszerben forradalmi mozgalom? Nincs olyan, hogy a személyes szinten elégedettek vagyunk? Ez az ember természete, legfeljebb elnyomni tudjuk? Az elégedetlenség és az önző vágyak a világ szerveződésének alapelvei? Úgy tűnik.
