George Friedman:
The Next Decade
ISBN: 978-0-385-53294-5
kemény kötés, 266 oldal, 16X24 cm, angol nyelvű
2011
olvasási élmény: 3/5 (rendben van, érdemes olvasni annak, aki szereti az ilyet)
Volt már errefelé, a Könyvdarálón George Friedman, két évvel ezelőtt. A The Next 100 Years néha sci-fibe, néha fantáziálásba, néha unalomba hajló, de mindenképpen olvasásra érdemes, nagy ívekben gondolkodó könyv. Utóda/folytatása más.
Elsőre talán a fordítottja logikus, de Friedmann szerint könnyebb 100 évet jósolni, mint tízet. Hosszú távon csak a logika számít. Ha Edison nem találja fel a villanykörtét vagy Newton (illetve Leibnitz, ki tudja) az integrálszámítást, azért előbb-utóbb felfedezték/kidolgozták volna mások. Azt jósolni, hogy hosszú távon lesz olyan, hogy villanykörte, könnyebb, mint azt állítani, hogy néhány éven belül lesz. Vagyis rövid távon sok múlik az egyes karizmatikus/tehetséges/kőgonosz/buta emberek egyéni döntésein. 100 év alatt ezek nagyjából kiegyenlítik egymást, vagy legalábbis jobban, mint egy évtized alatt.
A The Next Decade-ban ezért nincs is sci-fi, nincs fantáziálás, nincsenek nagy ívek. Hogy ettől vagy más miatt, de tény, hogy unalom sincs.
Friedman töretlenül hisz az USA erejében. Az USA bika egy állam, minden mással összehasonlíthatatlan és pont. Nem kérdés, hogy a következő évtized (értsd: a 2010-es évek, mert ugye a kötet 2011-ben jelent meg) Amerikáé. Az már sokkal inkább, hogy mire fókuszálja a hatalmát, hol-mennyire legyen jelen, mibe szóljon bele és mibe ne. Nagyrészt erről szól a könyv. Kisebb részben arról, hogy az USA-nak megvannak a saját bajai (de ezeken természetesen felül tud kerekedni, mert ha nem erről szólna, akkor nem George Friedman írta volna).
A saját bajok közül a legnagyobb és legátfogóbb az, hogy Amerika úgy vált birodalommá, hogy igazából soha nem akart az lenni (unintended empire). Kénytelen volt. A „birodalom" és a „köztársaság" pedig nem fér össze, ezt mindenki tudja, ha máshonnan nem, a legelső (vagyis 1977-es) Star Wars-ból.
A „kényszerből lett birodalom" felvetése jó, de túl messzire nem visz vele a könyv (azért erősen belénkrakja a Machiavelli-párhuzamot).
Érdekesebbek a külpolitikára vonatkozó részek. Izrael, vagy éppen egész Afrika magára hagyása, egyezség Iránnal, az egyre erősebb India kiegyensúlyozása, Japán támogatása Kínával szemben, Lengyelországé az egymáshoz (szerinte) megállíthatatlanul közeledő Oroszország és Németország ellenében, stb.
Kicsit zavaró, hogy Friedman továbbra is egy nagy sakktáblaként látja a világot. Viszont annyira magabiztos, hogy minket (engem) meg elbizonytalanít: lehet, hogy így helyes, így kell. Az nem kérdés, hogy a The Next Decade a témához képest könnyen és gyorsan olvasható, elődjénél élvezhetőbb könyv lett. Nem korszakalkotó, de alapvetően oké.
