könyvdaráló

A legtöbb emberben valamiért ott él a meggyőződés, hogy a hosszú élet a szép élet, hogy a hosszú élet a kívánatos élet. Hogy miért van ez és hogy bármennyire is igaz-e, arról most nem szólunk. Dan Buettner alapvetőnek veszi, még a feltevést sem tartja érdemesnek, de lehet, hogy egyszerűen eszébe sem jut. A könyv arra épít, hogy a modern (nyugati) ember vágyik arra, hogy száz éves legyen, s így teljesen jogos a kérdés, sőt minden kérdés közül a legfontosabb, hogy hogyan érhetjük ezt el?

 

A hosszú élet oázisai nem valami életvizet reklámozó gagyiság, nem is ígéri, hogy választ ad a nagy felvetésre. A National Geographic ernyője alatt megjelent kötet inkább utazásra hív, mesél, bemutat, hogy a tanulságokat a szerzővel együtt vonjuk le. Életmódrecept helyett inkább bizonyos szempont szerint rendezett útleírásról van szó. Buettner négy „kék zónát” keresett fel, ahol feltűnően sok ember él feltűnően sokáig.

 

A világ négy nagyon különböző pontja, nagyon különböző kultúrája, nagyon különböző életstílusa. Van-e bennük valami közös? Okinava Japánban, a Nicoya-félsziget Costa Ricán, Barbagia Szardínián és a Loma Linda közösség Kaliforniában. Buettner utazik, körbenéz, beszélget a helyi idősekkel és megpróbál következtetéseket levonni. Ahogy várható (vagyis korrekt módon, ami egy ilyen témájú könyvnél egyáltalán nem természetes), arra jut, hogy a hosszú életre nincs egységes recept. Ennek ellenére felfedezhetőek bizonyos életmódbeli hasonlóságok, de ezek csak általánosan fogalmazhatóak meg és egyik sem jelent igazi meglepetést: mozogjunk, legyünk aktívak; együnk kicsit kevesebbet, mint egyébként és akkor is főleg zöldséget, kerüljük a húsokat; igyunk vörösbort; szüntessük meg a stresszt; dolgozzunk a családunkért; válogassuk meg környezetünket; éljünk teljes életet.

 

Érdemes-e azért végigrágnunk egy könyvet, hogy a fenti okosságokat megtudjuk? Nem. Tudjuk anélkül is, mindenhonnan ez folyik. A kötet igazi erénye az emberek bemutatása, a beszélgetések, életmódok, helyek leírása. Aztán gondolhatunk, amit akarunk, az okító, összefoglaló részt talán nem is érdemes elolvasni. Ezért mondtam, hogy inkább útleírás.

 

A kiadvány igazi, fájó problémája az elvesztegetett lehetőség. Az utazás és a téma annyival többet megengedett volna! A megközelítés a National Geographic-ra nagyonis jellemző. A könyv könnyedén feldolgozható, könnyedén olvasható, s bár az írás precíz, tényszerű és első pillantásra tudományosnak tűnik, igazából mégsem az. Ezt még csak nem is tudományos ismeretterjesztés, vagy ha az, akkor annak csak a legkönnyedebb fajtája. Inkább olyan könyv, ami sokak számára érdekes és érthető, miközben elég laza ahhoz, hogy a strandra is magával vigye az ember. A kiadás küllemében is ehhez igazodik.

 

Még egyszer mondom, hogy a könyv önmagában nem rossz, hiszen nem ígér többet annál, mint ami. Aki szereti az átlagos National Geographic cikkeket, szeretni fogja ezt is. Érdekes, de intellektuális élményt nem ad. Persze fent láthatjuk, az intellektualitás preferálása nincs is a hosszú élet jellemzői között. Talán nem is baj.