könyvdaráló

A cégadásvétel egyfajta művészet. Bonyolultsága, számtalan buktatója, a tranzakciók egyedisége, a résztvevőket terhelő extra nyomás teszi azzá. Egyúttal szakma is, elképesztő szakirodalommal. A terület nagyságra szinte beláthatatlan, de legalábbis nehezen körülrajzolható, mert pénzügy, menedzsment, jog és ki tudja még hány szakág keveredik benne. Számtalan könyv született a cégértékelésről és ármeghatározásról, az átvilágítások módszertanáról, az eladói és vevői garanciák sokféleségéről, a szerződések tartalmi követelményeiről, de Némethy László (negyedszázados gyakorlati tapasztalattal felvértezve) nem az egyes lépcsőket, hanem az egész folyamatot kívánja áttekinteni, nem is sikertelenül.

 

A Váltás az üzleti életben a cégeladás kiskátéja. Az előbb említett könyvtárnyi szakanyag köré von burkot. Nem merül bele az apróságokba (bár néhány kiszólást megenged magának), hanem átfogóan tárgyalja a cégértékesítést a gondolat megszületésétől a vételár bankszámlára érkezéséig. Némethy saját bevallása szerint nem a szakembereknek, hanem a cégtulajdonosoknak, a szakembereket felbérlő döntéshozóknak írta a könyvet. Hogy tudják, mibe vágnak bele, hogy értsék, mit-miért tesz és mond az asztal túloldalán ülő tárgyalópartner és az ezen az oldalán ülő tanácsadó. Hogy egyik se tudja őket olyan könnyen átvágni. Én azt gondolom, a cégtulajdonosokon kívül van egy másik csoport is, amelyiknek forgatnia kéne a kötetet, de erről később…

 

Tisztázzuk tehát: szakkönyvről van szó. Könnyen olvasható, de szakkönyv. Az eredeti kiadás angol nyelvű, s számomra meglepő módon (az ilyenen én midig meglepődöm, pedig azt mondják, ez lenne a természetes) a magyarra való átültetés gördülékeny, a szakszavak is jók (!), sőt külön tetszik, hogy a teljesen angol szaknyelv szinte minden szavának a magyar megfelelőjét használja a könyv, miközben zárójelben közli az eredetit is. Furcsának hangzik, de nagyon fontos. A tárgyalóteremben ugyanis nem sokra megyünk a magyar kifejezésekkel, ott mindenki (még akkor is, ha minden fél magyar) az idegen verziót használja.

 

Némethy nagy tekintélyű gyakorlati szakember. Kanadában dolgozott befektetési bankárként, a rendszerváltás után a Magyar Állami Vagyonügynökség tranzakciós részlegének igazgatója, majd a Világbank szakértője lett. A ’90-es évek vége felé a Vivendi (ma: Invitel) vezérigazgatója, később az AmCham elnöke. Tanácsadó cége 2000 óta foglalkozik vállalatértékesítéssel. Szép tabló. A könyvön látszik is a szakértelem, a lényeglátás, az átadható tapasztalat. Tényleg kiváló vázlatot nyújt a szakterületről, de tudni kell, hogy tényleg csak vázlatot. Egy vagy két cégadásvételt már maguk mögött tudó tanácsadók nem sok újdonságot találnak itt, persze nem is nekik szól a könyv. Hogy a deklarált célközönség, az egyszem vállalkozásukat értékesíteni szándékozó tulajdonosok kezükbe veszik-e, azzal kapcsolatban vannak kétségeim (bár nyilvánvalóan hasznos lenne számukra), de fent írtam, hogy van még egy csoport, akit érdekelhet. Ők az egyetemi-főiskolai tanulók, vagy onnan éppen kikerülő friss szakemberek. A könyv szó szerint hiánypótló írás lehet, én legalábbis nem ismerek olyan hozzáférhető művet, ami ennyire világosan és átfogóan fekteti le az alapokat. Fiatal jogászok és közgazdászok számára akár kötelező olvasmány is lehetne, tanulmányaik ugyanis csak részben készítik föl őket erre a húsdarálóra/présgépre. A kötet átpörgetésével sok időt-energiát (azt nem is mondom, hogy „pénzt”) spórolhatnak, nyerhetnek. Hogy Némethy miért nem nekik ajánlja a könyvet, nem tudom. Talán szerénységből.

 

Leginkább tehát egy klassz tankönyvről van szó, ami szakkönyv esetében nem degradálás, hanem éppen ellenkezőleg. Vajon fel fogják-e fedezni a gazdasági-jogi felsőoktatásban? Meglátjuk.

 

A könyv tele van a szerző múltjából vett valós példákkal. Érthető, hogy a legtöbbnél miért nincs név és miért nincsenek számok. A cégek nem azért bízták meg Némethyt vagy cégét, hogy aztán könyvben adja közzé a finomságokat. Mégis, meg kellett volna próbálni több konkrétumot belevinni az esettanulmányokba. Megbeszélve a korabeli megbízókkal (ráadásul Némethy utal rá, hogy ezt megtette) vagy nem is tudom, hogyan. Más hasonló könyveknél valahogy sikerült, nem látom, itt miért nem lehetett volna. Tény, hogy a kiadvány sokkal-sokkal érdekesebb és értékesebb lenne, ha azok a bizonyos számok és nevek is szerepelnének benne. Nem is biztos, hogy annyira bántotta volna a megbízókat.

 

Maga a kiadvány megjelenése egyébként nem túl tetszetős (a HVG Kiadónak vannak előnyei és hátrányai, ugye). A grafika még hagyján, de a kemény kötés domborodik (ez mennyire bénaság!), a nyomtatás minősége pedig külön tankönyvszerűvé teszi a könyvet (lássuk be: egy tankönyvnél általában nem jó pont, ha tankönyvszerű).

 

Az előbb dicsértem a szakmai nyelv fordítását. A címről ugyanezt nem tudom elmondani. Az eredeti Business Exit Planning: Options, Value Enhancement, and Transaction Management for Business Owners szépen kifejezi a lényeget, ellentétben a semmitmondó, sőt kifejezetten érdektelen és elrettentő Váltás az üzleti életben szerkezettel. Persze ha mégis tankönyv lesz belőle, akkor ez nem is érdekes, hanem az, hogy sokaknak nyújt majd felbecsülhetetlen gyakorlati segítséget a szakmájuk egyik legnehezebb területén való elinduláshoz. Bezzeg ha nekem tizenéve a kezembe nyomtak volna egy ilyet…

 

Kornai János tudományos eredményeit, kitüntetéseit, egyetemi címeit, pláne tanulmányait felsorolni hosszú lenne. Nem is állok neki, különben is a könyv hátoldalán (ez az, amit majdnem minden ajánlóba betesznek) olvashatók a legfontosabbak. Annyit azért mindenképpen meg kell jegyezni, hogy a ma élő magyar közgazdászok közül a legismertebbek és a legelismertebbek közé tartozik, sőt a mindenkori magyar közgazdászok panteonjában is stabil helye van. Az idén 83 éves tudós (te jó ég, ha én ezt megérném, ráadásul úgy, hogy még képes lennék tanulmányokat írni!) új könyve négy, a kapitalista rendszer kritikus újragondolására ösztönző tanulmányt ígér, igaz elolvasva a „négy” inkább csak másfélnek tűnik. Dehát ne legyünk telhetetlenek.

 

Kornai fő kutatási és publikálási területe a szocialista gazdasági modell és annak kritikája, illetve a kapitalista modellel való összehasonlítása. Ebben a könyvben is írja, hogy a nyugati közgazdászok nem szívesen foglalkoznak a szocialista gazdaság működésével, mivel a világ alaptermészetének a kapitalistát gondolják, meggyőződésük szerint minden egyéb csak a szabálytól való eltérés, valamiféle torzulás lehet, kitüntetett figyelemre nem érdemes. Kornai szinte sorsszerűen (értsük ez alatt Magyarország és a saját személyes sorsát egyaránt) került erre a niche területre, hogy ott – nyugodtan mondhatjuk – világhírre tegyen szert. Hogy ez könnyített pályát jelent vagy nem – lehet vitatkozni, bár felmerül, hogy az elmúlt 83 év Magyarországa inkább hátráltatta a tudományos kibontakozást és a személyes eredményeket, legalábbis a gazdálkodástudomány és a tudományfilozófia terén. Még ha könnyített pályán is, de szembeszélben kellett versenyfutni.

 

Kornai kicsit olyan, mint a világvégi gyöngyhalász, aki egész életében különösebb felszerelés nélkül, a reflektoroktól távol, naponta merült alá, hogy gyöngykagylót keressen, majd a szabadtüdős búvárkodás menővé válásával hírtelen híressé lett. Egyszeriben tévétársaságok keresték, hogy beszéljen arról, hogyan csinálja, tanítsa a publikumot. Na nem kell a hasonlatot nagyon szigorúan venni (ha másért nem, akkor azért, mert Kornai már régóta a reflektor közelében van), csak azt szeretném érzékeltetni, hogy a szocializmus kontra kapitalizmus terület hirtelen a közérdeklődés vagy legalábbis a gondolkodó ember beszélgetéseinek középpontjába került. Kornai emiatt talán érdekesebb lehet, mint valaha.

 

Az első tanulmány (ezt hívom én „fél”-nek a másfélből) azt veti fel, hogy az innováció a kapitalista berendezkedésű társadalomban sokkal gyorsabb ütemű és eredményesebb, mint a szocialista rendszerben, mert a kapitalizmus és a technikai fejlődés között szoros oksági viszony van. Megjegyzi azt is, hogy az általánosan használt GDP-mutató az agyonhangsúlyozott problémákon túl azért sem megfelelő, mert nem kezeli ezt a komponenst, pedig a gazdaság (itt akár: ország, nemzet) erejét és az emberek életkörülményeit alapvetően határozza meg. Értelmezhető-e és komolyan vehető-e – mondja – amikor a kapitalizmus-ellenes mozgalmak rendre olyan fegyvereket és felületeket használnak, amelyek nem léteznének a kapitalista innováció nélkül?

 

A második tanulmány a leghosszabb és közel van ahhoz, hogy kerek, egész legyen. Kornai itt a hiánygazdaság ellenpólusaként meghatározott többletgazdaságról beszél. Komplexen, körültekintően tesz kísérletet annak bizonyítására, hogy a kapitalista gazdaság inherens módon többletgazdaság, vagyis természetéből adódóan túlkínálathoz vezet minden területen: a termelésben és a kereskedelemben ugyanúgy, mint a munkaerőpiacon (ez utóbbi részletes és megfontolt kifejtése külön jópont). Hol van itt a híres kapitalista hatékonyság? Hol van a híres piaci egyensúly? Az írás jó, igazából ez az, ami miatt érdemes a kötetet kézbe venni. Hiányoltam belőle a zöld megközelítést (az az érzésem, Kornai nem véletlenül kerülte el ezt a szempontot, igaz nem is állna neki jól a szerep), vagyis annak a meggondolását, hogy a folytonos és természetesen generált többlet mivel jár az emberiség erőforrásaira vonatkozóan. A második tanulmány témájában több helyen összefonódik az elsővel, így alkot egy egységes „másfelet”.

 

A következő két írást inkább nyílt gondolkodásnak vagy egyszerűen csak cikknek vagy előadásnak nevezném (mint ahogy Kornai is teszi a lábjegyzetben). Az egyik a francia forradalom hármas jelszava mentén elmélkedik a szocialista-kapitalista átmenet fő értékeiről és azok megvalósulásáról, a másik röviden és nem kevés önéletrajzi éllel szól Marxról, történelmi szerepéről, igazságairól és nagy tévedéseiről. Igazából ez az utolsó rész érdekes és élvezhető, csak sokkal hosszabb kifejtést, talán külön könyvet érdemelne.

 

A kötetet indító fejezet és a Marxot értékelő tanulmány annyi személyes elemet és kiszólást tartalmaz, hogy felmerült bennem, hogy az író valami késztetés folytán önmagát magyarázza (szükségtelenül). Hangsúlyos kiállása a kapitalizmus mellett, a „nem vagyok marxista” kijelentések Hankiss Elemér 1999-es Proletár reneszánsz című könyvének (már akkor is úgy gondoltam és most is úgy gondolom, hogy mesterkélten becsempészett) utolsó részét juttatták eszembe, ahol Hankiss a saját, médiaháborúbeli szerepét próbálta tisztázni – meggyőződésem szerint tök fölöslegesen és ártva az egyébként értékes könyv egészének.

 

A kötet nem népszerű tudomány és nem is tudományos ismeretterjesztés annak ellenére, hogy legnagyobb része különösebb közgazdasági előképzettség nélkül is érthető, igaz talán kevésbé élvezhető. Kornai tudatosan és bevallottan választotta a nyelvi-logikai és nem matematikai leírást, ugyanakkor mindvégig hangsúlyozza annak szükségességét, hiányát.

 

Eljön majd az idő, amikor megjelenik egy színes borítójú, populárisan és valaki más által előadott Gondolatok a kapitalizmusról – Kornai nyomán című könyv, ami könnyedén válik bestsellerré. Ez itt jellegét és megjelenését tekintve is tankönyv vagy tudományos mű, de leginkább Kornai életművének egyik kései darabja. A könyv írói stílusa és az emberi hozzáállás számomra nem mindig tetsző, mégis érdemesnek tartom és egy pillanatig sem bánom a ráfordított (nem is olyan sok) időt.

A tie-in kifejezés valami olyasmit jelent, hogy egy termék farvizén egyéb termékeket próbálnak eladni, olyat, ami lazán ugyan, de kötődik az eredeti termékhez. Jellemző, ahogy egy film mellé póló, könyv, zene, bábu, konzoljáték, üdítőspohár készül. A rajongók számára nagy értéket képviselhetnek ezek a dolgok, legalábbis megerősítik őket rajongói mivoltukban, ami jó érzéssel tölti el őket. A gravitációs alapon pörgő szatellit-termékek aztán nem csak másodlagos bevételeket generálnak, hanem erősítik egymást és a főterméket is. Tehát a tie-in igazából csak egy kereskedelmi fogás. Ez nem jelenti azt, hogy nem érdemes, illetve balekság foglalkozni vele. Hogy is jelentené!

 

Conan története napjaink mítosza, a modern ember örök hősi gondolata. Mondhatnánk, hogy az amerikai álom, de igazából annál sokkal több. A (karrier)álmok archetípusa. Conan vad hegyek és egyszerű emberek közé születik, egy kovács fiaként. Fiatal még, amikor családját lemészárolják, ő pedig rabszolgasorba kerül. Szép dolog innen indítani egy életet. Van hova emelkedni.

 

A rabszolgatartóktól megszökik, tolvajnak áll, majd rabló lesz belőle, hamarosan rablóvezér. Szabadcsapatokat vezet annak a szolgálatában, aki azt megfizeti. Majd régi idők nagy kincsei után indul kalózként, kalózvezérként. Később zsoldosként harcol az akkori kor legnagyobb birodalmának zászlaja alatt, tábornok lesz, majd katonáival megdönti az alkalmatlan és dekadens királyt, hogy maga üljön a trónra. Birodalma javára uralkodik, még gazdagabbá, még hatalmasabbá teszi azt, rendet követel benne. Ősz fejjel aztán feláll a trónszékről és utolsó kalandjára indul.

 

Megalkotója, Robert E. Howard 1906-ban született élete rövid harminc éve alatt az amerikai ponyvairodalom jegyzett szereplőjévé vált. Persze nem is álmodhatta meg, hogy nem csak novellabeli hőse, hanem maguk a novellák is hihetetlen karriert futnak be. Ha tudja, talán még írt volna egy-kettőt és nem menekül öngyilkosságba.

 

Conan figuráját Schwarzenegger mára klasszikussá vált 1982-es filmje tette igazán népszerűvé. A Conan, a barbár-t két évvel később egy (mondjuk úgy) kevésbé klasszikus folytatás követte, majd a tervezett harmadik részt forgatókönyvét már inkább átdolgozták más karakterre (Kull, a hódító - 1997). Jobb is. Azóta szinte minden évben felmerült egy új Conan-film lehetősége, neves producerekkel, zeneszerzőkkel és olyan főszereplő-jelöltekkel, mint Triple H vagy The Rock. A produkció egy idő után a soha-el-nem-érkező kategóriába került, mint a definíció szerint oda való új-gunsnroses-album.  Idén mégis elérkezett a Conan, a barbár 3D (és igen, 2008-ban új GNR is volt), ami a korábbiaknak nem folytatása és nem is igazán remake, hanem a Batman Begins-hez hasonlóan valamifajta újrakezdés. A világ másik részén már vetítik, nálunk csak szeptember 1-től fut. Ennek a filmnek a tie-in könyve ez a kiadvány.

 

Akár jó, akár rossz a film (majd mindenki eldönt, ez itt nem egy filmkritikai blog, ráadásul még nem is láttam), a kötet attól függetlenül rendben van, ugyanis itt nem a mozi regényesített változatáról van szó, hanem a leghíresebb, talán mondhatjuk, hogy a legjobb, eredeti Conan novellák újrakiadásáról. Azokról a novellákról, amik leginkább definiálták a karaktert. Nem mintha nem lenne ezernyi Robert E. Howard novelláskötet forgalomban, sőt különböző Conan-összes gyűjteményekből is meg lehet tölteni egy könyvespolcot.

 

Ez a válogatás egy zsebkönyv, ami leginkább nem az ősrajongóknak szól, hanem azoknak, akik először szeretnének szembesülni Hyboria nyers világával. Lehet nyammogni, hogy „micsoda ponyvairodalom ez, kérem!” és én sem állítom, hogy annyit lehet belőle idézni, mint a Rosencrantz és Guildenstern Halott-ból, de a szépirodalom legnagyobb védelmezőinek is be kell látni, hogy Conan a modern kultúra részévé vált, Robert E. Howard pedig olyan legenda, akit olvasni nemhogy ciki, hanem egyenesen alapvető.

 

Maga a kiadvány arra jó, hogy a táskába bedobva, nyaralás alatt, metrón-buszon-vonaton, a hivatalban a sorunkra várva olvassuk. Kis helyen elfér, olcsó: cserébe aprók a betűk, keskeny a margó, szürkék a lapok. Nem mintha ez számítana, hiszen egy igazi klasszikus bestof kötete van a kezünkben.

 

A könyv a következő hat novellát tartalmazza: The Phoenix on the Sword; The People of the Black Circle; The Tower of the Elephant; Queen of the Black Coast; Red Nails; Rogues in the House.

 

Robert E. Howardtól magyarul nemrég a Delta Vision kiadásában jelent meg a Kull Király és az ősök című novelláskötet.