könyvdaráló

Robert Caprio:
Are We There Yet?
ISBN: 978-0-7434-9041-2
puha kötés, 228 oldal, 14X21 cm, angol nyelvű
2005
olvasási élmény: 2/5 (közepes, de ennyi időt biztosan nem kellett volna rááldozni)

Most a héten történt: A veteránok veteránjának számító Jerry „The King" Lawler a hotelből kifordulva rossz irányba indult el az autópályán (nem forgalommal szemben, hanem a jó sávban, csak távolodva a céljától) és 3 óra vezetés után vette észre, hogy nem oda érkezett, ahová szeretett volna. Lehet valaki ilyen hülye? Lehet, hogy az a valaki már 40 éve utazik városról városra és így elbambul? Vagy éppen azért?

Jerry Lawler bénázása tényleg friss és így persze nem lehet benne ebben a (2005-ös) könyvben, de számtalan másik hasonló igen. A fenti „kalandra" elsőre rávágjuk: „És kit érdekel?" Vagy ha valakit mégis, akkor sem tűnik túl nagy sztorinak. És épp ez a baj a könyvvel.

De előbb az előnyök.

WWE atlétának lenni nem csak heti két tévéműsort jelent, hanem ezen kívül 2-3 nem közvetített fellépés munkáját is. Igazából ez egy utazó cirkusz, ahol szinte csak karácsonyra mehet haza az ember, ahol hónapokig csak telefonon tarthatja a kapcsolatot a családjával. Minden este más város, minden reggel új szálloda, minden délben új étterem. Életvitelszerűen. És mi van, ha késik vagy kimarad a repülő, nem lett lefoglalva a szállás, bezár a kisváros egyetlen étkezőhelye, felismernek a rajongók vagy az utálkozók? Erről szól a kötet, nagyon gyorsan-könnyen olvashatóan, átlagosan másfél oldalas történetekkel. Mindegyiket az a sztár írja le, amelyikkel megtörtént. Vagy nem. És ezt soha nem tudjuk meg, hiszen ez egy hivatalos WWE kiadvány, így természetesen erősen marketing-ízű és minden szava gyanús. A szereplők a 2005 körüli roster emberei: Rey Mysterion, J-R., John Cena, Chavo Guerrero, Kane, Triple H, Trish Stratus; de csupa olyan is, aki ma már nincs a WWE közelében: Victoria, The Hurricane, Dean Malenko, Ivory, Shannon Moore, Molly Holly. És még rengeteg mindenki.

Az igazi baj, hogy a sztorik jó része nem érdemes a közzétételre. Talán néhány fan ezeknek is örül, de attól általánosan még nem elég jó olvasmány. Aztán vannak a kivételek. Rico repülős kalandja, amikor a stewardess felkéri, hogy kötözze le az egyik rendetlenkedőt; amikor Coach-ot bilincsben viszik el a rendőrök egy ártatlan tippelős játék miatt; amikor Paul Heyman Freddie Blassie mellett tanul vezetni; amikor Big Show méretétől kiszakad a fürdőszoba vagy amikor Sgt Slaughter együtt repül az ex-elnökkel.

Igazából ha WWE, akkor van jobb könyv is, ennek csak az az előnye, hogy gyorsan lehet vele végezni, kis energiaráfordítással. Annyival, amennyit talán megér. Rágógumi- és marketing-irodalom.

Akit meg nem érdekel a WWE, az... biztos nem is olvasta el ezt a bejegyzést, úgyhogy mindegy. Keresés nélkül nem fog belebotlani a könyvbe, én is csak véletlenül akadtam rá New Yorkban, a Barnes & Noble alagsorában, az egyik sarokban, a legalsó polcon.

Rejtő-Korcsmáros:
A láthatatlan légió
ISBN: 978-963-9833-47-0
kemény kötés, 80 oldal, 20X29 cm
2012
olvasási élmény: 5/5 (kiváló: szinte kötelező olvasmány)

"Láthatja. Éppen szomjan halunk"

Nem mondom, volt egy kis szünet itt a Könyvdarálón. Na nem végzetes, csak sima szünet, a szó igazi, matematikai egyszerűségű értelmében. Okát is találhatok, ha akarok. Költözködtem. Persze nem maga a bútormozgatás vesz el sok időt-energiát. A lakásból kertes házba ugrás valahogy életmódváltást is jelent és a lakókörnyezet alakítása igazából új, soha-véget-nem-érő hobbival szolgál. Hirtelen sok dolog lett, amit szívesebben csinálok, minthogy a fotelba üljek és olvasgassak. Eszembe is jutott, hogyha az országban mindenki házba költözne, mennyivel csökkenne az olvasási kedv átlagosan. Érdekes, hogy az alapvető életvitelünk mennyire befolyásol olyan dolgokat is, amire nem is gondolnánk.

A szünet azért nem szigorú szünet volt, olvasgattam ezt-azt (csak kisebb intenzitással, mint előtte), belevágtam párhuzamosan több könyvbe is, amelyek várhatóan a következő hetekben finiselnek. És azt hiszem, valamiféle egyensúly is helyre fog állni ezen a téren. Vagyis a Könyvdaráló él, csak fél éves téli álmot aludt.

Az elkezdett könyvek mellett a könnyebb irány, a képregények vonala egyáltalán nem pihent ebben a félévben sem. A tavaly év végén megjelent Rejtő-regény feldolgozás (pontosabban: Rejtő-regény feldolgozás átdolgozása) annyira meghozta a kedvem, hogy kapásból újra végigolvastam a korábbi köteteket is (ez volt a hetedik füzet, egyébként).

Nem hiszem, hogy sok bemutatást kéne írnom a kiadványhoz. Aki kicsit is figyeli a sorozatot, annak már rég megvan, ismeri, dicsőíti. A Rejtő-regényeket a '60-as években képregénnyé formáló Korcsmáros Pál hihetetlen jó rajzait színezték, bővítették, átdolgozták és a Füles-ből ismert sorozatot kemény kötésbe csomagolták. Képzeljünk el minden jót, amit egy ilyen kötetről el lehet mondani. Na le sem írom, mert mind igaz. Felesleges lenne itt szaporítani a szót. Csak két megjegyzés: 1) A karakterek annyira jók, hogy olyan, mintha a képregény alapján írták volna meg a regényt. (Bár azt hiszem, ez utóbbi nem saját gondolatom, mintha már olvastam volna máshol, csak nem emlékszem, hol.) Kíváncsi lennék, mit szólna hozzá Rejtő. 2) Gyerekként olvasva (kb 25 éve) pont a Láthatatlan légió volt az a Rejtő-darab, amit borzasztó unalmasnak találtam. Ez itt most fel sem merült.

Aggodalmam egyedül amiatt van, mert a sorozat kötetei jól láthatóan egyre nagyobb időközökkel jelennek meg. Hogy ennek financiális oka van vagy valami tök más, nem tudom. Mindenesetre nem jó jel.

Michael Crichton and Richard Preston:
Micro
ISBN: 9780061776458
puha kötés, 256 oldal, 11X17 cm, angol nyelvű
2012 (eslő kiadás: 2011)
olvasási élmény: 3/5 (rendben van, érdemes olvasni annak, aki szereti az ilyet)

Drágám, már megint egy csomóan összementek! – akár ez is lehetne a bejegyzés címe. Lejár-e valaha a babszemnyire zsugorított emberek szenvedéseinek témája?

Úgy tűnik nem, sőt az igazi fénykor valószínűleg csak most következik. Márha igaz, hogy a Micro eleve úgy íródott, hogy könnyű legyen filmet forgatni belőle. Tényleg nem nehéz belátni: a történet nagyon hálás és végtelenül látványos mozit ígér. És elég sekélyes is egy 2 órás filmhez.

Valahol Hawaii mélyén egy hi-tech labor apróra zsugorít mindent: bonyolult gépeket és embereket egyaránt. Egy felnőtt férfi pl fél hüvelyk (1,27 cm) magas lesz a kezelés után. Elsőre azt gondolná az ember, nem olyan rossz dolog ez. Apró orvosi gépeket lehet küldeni a véráramba és micro-kutatók keresnek parányi élőlényeket a növények között, hogy új gyógyszereket fejlesszenek. Olyan világ nyílik meg előttünk, amit addig alig ismertünk. Persze a technológiát máshogy is lehet használni: kulcslyukon behatoló (jobb esetben lehallgatásra, rosszabb esetben gyilkolásra idomított) repülőgépek repkedhetnek a védtelen amerikai elnök körül, sőt az erekbe sem csak gyógyítva lehet közlekedni.

A cégvezető persze hataloméhes, gátlástalan, gonosz ember, akinek a valódi célját igazából nem tudjuk meg, de hát ismerjük az ilyet: minden kell neki. Crichton máskor sem a karakterábrázolásáról volt híres, itt még kevésbé domborít. Az túl sokat tudó, így gyorsan összezsugorított és a trópusi dzsungelben kidobott phd-csapat is egyen-emberekből áll, tudjuk előre, hogy csak arra jók, hogy gyorsan elfogyjanak: ledarálják őket a hangyák, darazsak, pókok és ájtatos manók, hogy csak a legevidensebbeket említsem.

Richard Preston egyébként ügyesen átvette Crichton nyers, eseményközpontú stílusát, úgy sikerült összeraknia a regényt, mintha eredeti Crichton-mű lenne. Pedig csak kisebb részben az. A vázlat kidolgozása után a könyv egyharmadára volt idő, így a mester 2008-as halála után megtalált irományt alaposan ki kellett egészíteni. Vagyis ez az utolsó utáni Michael Crichton novella, legalábbis reméljük, nem próbálják velünk elhitetni, hogy ezen kívül is előkerültek további eredetiek.

Egyébként a Microval egy újabb Jurassic Parkot kaptunk. Maroknyi csapat próbál a dzsungelból kivergődni, miközben hatalmasra nőtt szörnyek lesnek rájuk. Csak a cselekmény nem olyan összetett, ráadásul még egy nagyon fontos és nagyon zavaró különbség biztosan van: Az őslénypark ötlete valamennyire tudományos alapokon állt. Hiszen azóta tényleg tele van a tudomány és a popsajtó réges-régi dns-maradványok rekonstruálásával és persze klónozással. A mágneses erővel összezsugorított emberkék története inkább mesebeli, mint valós. Meg merem kockáztatni, soha nem lesz ilyen vagy hasonló, bármennyire is vágtat a tudomány. Crichtontól mást szoktunk meg.

A könyv azért nem olyan rossz. A micro-világ élőlényei furcsa módon kidolgozottabbak, mint a főszereplők. Nyilván alapos utánaolvasás után lettek pályára állítva. David Attenborough „Life in the Undergrowth" - kalandosan. A thriller-élmény sem hiányzik. A bármelyik pillanatban hazaérkező darázs föld alá vájt járataiban bolyongani, miközben szanaszét heverő lárvái a lebénított áldozatokból falatoznak... Minimum dark fantasy.

A természet nem kegyetlen, csak a túlélésért küzdeni kell – valami ilyesmi a fő üzenet. Nem túl sok, de talán épp elég. Hogy magyarul miért nem jelent még meg, azt viszont tényleg nem értem.