könyvdaráló

Terry Eagleton:
The Meaning of Life: A Very Short Introduction
ISBN: 9780199532179
puha kötés, 114 oldal, 11X17 cm, angol nyelvű
2008 (első kiadás 2007)
olvasási élmény: 3/5 (rendben van, érdemes olvasni annak, aki szereti az ilyet)

Vannak olyan történelmi időszakok, amikor az élet értelmének keresése (akár mint intellektuális hobbi, akár mint nagy létkérdés) gyakoribb, mint máskor. Válságok idején. Amikor a biztosnak gondolt szerepek, hitek, konvenciók megremegnek. Amikor a világ változik. Adódik a kérdés: hogy állunk most? Ha egyébként nem tudnánk, ebből egyből rájöhetünk, hogy nem jól. Az adott délutáni válságból a történelem jelen korszakának válságáig, az egyéni válságtól az emberiség válságáig mindent-mindent most élünk meg. Pont mi. Az újságok-könyvek-internet tele van az élet értelmének keresésével, sőt még többször készrecsomagolt/vágott megoldásokkal. Igény van rá.

Egyébként nem is butaság. Aki nem teszi fel a kérdést, az nem szembesül azzal, hogy hol is áll vagy hova akar eljutni. Vagyis a boldogabb-sikeresebb-stb emberek nagyobb valószínűséggel foglalkoznak/foglalkoztak ilyesmivel. Maga a tény, hogy valakiben fel sem merül a kétség, már önmagában azt sugallja, hogy nem ott áll, ahol állhatna.

Ez a könyv filozófia, szándék szerint populáris formában. Persze ha populáris megoldást adna (illetve bármiféle megoldást adna), akkor nem Terry Eagleton írta volna. Mert a „hogyan legyünk boldogok? vagy „hogyan éljünk teljes életet?" kérdések helyett a címet szó szerint kell venni. Az élet értelme. Vizsgáljuk meg! Először arról kapunk nagyképet, hogy mit is értünk valaminek az értelmén. Ez a könyv erős része, de nem túl érdekes (pedig fentebb azt írtam, hogy „populáris", hm). Aztán egy kicsit bizonytalanabban járjuk körül az „élet" fogalmát. Majd a kettőt összeeresztjük. Szavunk sem lehet, arról szól a könyv, ami a címben is látszik. Lehet másra számítottunk, de az a mi hibánk.

Persze nem maradunk igazi áttekintés nélkül. Arisztotelész, Schopenhauer, Nietzsche, Wittgenstein, Marx, Freud, Heidegger mind szépen fel vannak fűzre egy, a témához képest egyenes gondolatmenetre. Eagleton végül összegez és felteszi a kérdést: Elmondhatjuk-e, hogy az élet értelme a jazz?

A „A Very Short Introduction" könyvsorozat lényege az, amit az elnevezésből sejtünk. Többszáz igen vékony kötet a szakma mai nagyjaitól, a tudomány minden területén. Pont olyan hosszúak (illetve rövidek), hogy az ember úgy érzi, érdemes volt elolvasnia. Még akkor is, ha az élet értelmének értelmét járja körül. Még akkor is, ha néha nem is olyan egyszerű a nyelvezet, amivel szembetalálja magát (kiragadott példa jön):

„This brand of formalism then passes on into existentialism, for which it is the fact of being committed, rather than the exact content of our commitments, which is the key to an authentic existence."

Hogy kerül a kezembe ilyesmi? Terry Eagleton neve ismerős volt, tavalyi kötete (Why Marx Was Right) fel is került a Könyvdarálóra. A nyáron olvasott Hankiss (A Nincsből a Van felé) hivatkozásai között így majd' kiszúrta a szememet. Elsőre jó ötletnek tűnt, mint a legendás taxis a villanykörtéjével.

Clayton M. Christensen:
How Will You Measure Your Life?
ISBN: 9780062206190
puha kötés, 222 oldal, 14X21 cm, angol nyelvű
2012
olvasási élmény: 3/5 (rendben van, érdemes olvasni annak, aki szereti az ilyet)

A közgondolkodás szerint a munkahelyünkkel/munkánkkal való elégedettség egy vonalzó mentén elhelyezhető, ahol az egyik pólus a „nagyon elégedetlen vagyok", a másik pólus pedig „a nagyon elégedett vagyok" és valahol a kettő között vagyunk mi. Pedig az agyunk nem így működik, illetve nem ez a dolog természete. Hiszen a rossz munkakörülmények (pl alacsony fizetés) ellenére nagyonis szerethetjük azt, amit csinálunk.

Az ösztönzés és a motiváció (incentives and motivation) nem azonos fogalmak. Motivált az, aki szereti a munkáját. Itt a kihívás, a sikerélmény, a tanulási/fejlődési  lehetőség, a felelősségvállalás öröme számít. Ha valakinek megemeljük a fizetését, attól még nem lesz motiváltabb, csak könnyebben rávesszük, hogy szorgalmasan és/vagy jól dolgozzon. Több pénz miatt senki nem fogja megszeretni a munkát. Elégedettebbek leszünk-e a munkánkkal, ha több pénzt kapunk érte? Nem. Ösztönözve érezzük-e magunkat, hogy jól és hatékonyan végezzük el? Lehet, de ez más kérdés.

A boldog élet (itt most ezt nem definiáljuk) egyik feltétele, hogy szeressük a munkánkat. Az erről való gondolkodás kulcsa és a vonalzó-szemlélet hibája az, hogy a munkánkkal való elégedetlenség ellentéte nem a munkánkkal való elégedettség, hanem az elégedetlenség hiánya. Két vonalzó van hát, amin előre kell haladnunk.

Máris felépítettünk egy elfogadható gondolatsort, amit figyelembe véve könnyebben tervezzük a jövőbeli illetve értékeljük a jelenlegi az életünket. Ha hajlamosak vagyunk ilyenről gondolkodni, a Harvardon tanító Christensen professzor könyve segítség, de legalábbis szerethető vagy élvezhető olvasmány lehet.

A felépítés hagyományos, a felhasználás már kevésbé. Menedzser-könyvekhez hasonlóan az üzleti életből vett példák sorakoznak, de a következtetések már nem üzletemberekhez szólnak, hanem mindannyiunk mindennapi életéről. Christensen hangsúlyozza, hogy nem nagy bölcsességeket akar mondani, mert hazug minden tanács, ami megmondja, hogy hogyan érdemes élni. Mivel mindenkinek máshogy érdemes. Logikákat próbál adni, amelyek segítségével átgondolhatjuk (a könyv három fejezetének szerkezetét követve), hogy : 1) hogyan találjuk örömet a munkánkban 2) hogyan találjuk örömet a magánéletünkben 3) hogyan kerüljük el a börtönt (vagyis az életstragégiánk összeomlását).

A könyv okos, Christensen jó szándékához és bölcsességéhez nem fér kétség. Az olvasására fordított idő nem elvesztegetett. De! 1) Némelyik példa sántít, erőltetett vagy egyszerűen csak félre van értelmezve. Ilyennek tartom a Dell-Asus történetet. Igaz, a következtetés már nem annyira meredek. 2) A könyv alapján Christensen élete soha nem volt igazán mélyen. Lehet, hogy pont ezért tud arról beszélni, hogy kerüljük el a válságokat? De az is lehet, hogy nem tudja, legalábbis saját bőrén sohasem érezte, milyenek az igazi problémák, amibe az emberek szó szerint beleroppannak. 3) Nekem elég furcsa, talán ókonzervatív hozzáállásnak tűnik abban mérni az élet sikerességét, hogy az ember nem esik át váláson (mert lehet, hogy pont ettől romlik el az élete), hogy nem motivált a munkáját tekintve (mert sokaknak nincs választása, önmagában siker, ha van munkája – legalábbis Magyarországon), ha a társadalmi szerepvállalás fő területe az egyházban való tevékenység (a magyar egyházakban uralkodó viszonyokat most hadd ne magyarázzam).

Kicsit kínálkozik a néhány héttel ezelőtti Hankiss-könyvvel való összehasonlítás. Mi az élet értelme? Hogyan érdemes élni? Mihez mérjük magunkat? Ez itt az amerikai verzió. És persze alapvetően másról szól, mint a magyar. Nem is csodálkozom.